Kultúra, oktatásVásárhelyi képzőművész Japánban

2012. szeptember 28., péntek
 

Szabó Klára Petra hódmezővásárhelyi képzőművész észtországi alkotói ösztöndíj után közvetlenül Japánba, Minoba utazott, ahová első magyar művészként, három hónapos meghívást kapott. 

 

 

 

Képünkön Szabó Klára Petra kimonoban

 

 

Megírtuk Szabó Klára Petra hatalmas sikerként értékeli, hogy pályamunkájával alkotói ösztöndíjat nyert Japánba, a szigetország papírgyártásának 1300 éves múlttal rendelkező Mino városába.

Most a Vásárhelyi Híreknek beszámolt a Japánban töltött első két hetéről. Mint mondta, a Gifu prefektúrában található Minoban, egy gyönyörű hegyekkel körbe vett kisvárosban lakik és dolgozik. Vendéglátói elképesztően figyelmesek és segítőkészek. A helyi sajtó folyamatosan figyelemmel kíséri a programban résztvevők munkáját.

 

Az első nap a polgármester fogadta a csoportot. Az érdeklődésre jellemző, hogy az ottani közösség számára szeptember 30-án prezentáción keresztül be kell mutatnia szülővárosát, Hódmezővásárhelyt.

Az alkotómunkájáról is kérdeztük. Elmondása szerint, kaptak egy nagy felszerelt stúdiót a belvárosban, ott dolgoznak minden nap. Az elmúlt időszakban papírkészítő workshopon vettek részt.

Európában kevésbé ismert tény, hogy a papírkészítésnek Minoban nagyon nagy hagyománya van. Az első írásos feljegyzések 1300 évvel ezelőtt készültek, de már jóval korábban készítettek ott papírt. Minoban készül Japán leghíresebb papírja, a különleges washi papír. Kézzel készül, nagyon vékony, de ugyanakkor rendkívül erős papír.

A program során hamarosan a helyi általános iskolában fognak foglalkozásokat tartani a gyerekeknek, október végén pedig a lampion fesztiválon vesznek részt. Szabó Klára Petra elmondta, most mindenki ezen dolgozik, mert nagyon közel van a leadási határidő. Az alkotótábor egyik fontos feladata egy-egy képzőművészeti értéket képviselő egyéni darab elkészítése. Egyúttal hatalmas kihívás, főleg miután végiglátogatták a helyi mesterek műhelyeit. Egészen elképesztően gyönyörű lámpionokat készítenek, jegyezte meg a vásárhelyi festőművész.

 

Arra a kérdésre, hogy az európaitól igen eltérő kulturális közeg mennyire inspirálja, Szabó Klára Petra elmondta, minden nagyon új és teljesen más, mint otthon. A „japán hatás” természetesen erősen érződni fog az új munkáin. „De ezért vagyok itt, hogy az itteni inspirációkat beleépítsem a munkáimba. Az új képeim sokkal színesebbek és szürreálisabbak lesznek a korábbi munkáimnál. Ami leginkább megihletett eddig, az a régi kimonók mintája, illetve a japán mesehősök, szörnyek, szellemek figurái.” számolt be benyomásairól a hazai kortárs képzőművészet –  meglehetősen nagy sikerrel - saját útját járó hódmezővásárhelyi Szabó Klára Petra.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Japánba kapott meghívást Szabó Klára Petra

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Módszertani nap helyettes államtitkárral

Módszertani nap helyettes államtitkárral

A Németh László Gimnázium és Általános Iskolában rendeztek szakterületi módszertani napot. A népi kultúra oktatásban betöltött szerepe volt a téma.
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul

4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul

Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Május 20-án országjáró körútja során Hódmezővásárhelyen járt Magyar Péter, aki a Kossuth téren összegyűlt nagyszámú érdeklődő előtt mondott beszédet.
Már csak egy meccs van az 5. helyért

Már csak egy meccs van az 5. helyért

Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Idős vásárhelyi nő az áldozat
Idős vásárhelyi nő az áldozat Kerékpárost gázolt el egy autó szerdán délután Hódmezővásárhelyen.
 
Holler László természetközeli világa
Holler László természetközeli világa Félszáz festményén keresztül mutatja be a vásárhelyi realista festőiskola tradíciójából táplálkozó mester az utóbbi években készült műveit.
 
Jelentés a Mártélyi Holtág vizéről
Jelentés a Mártélyi Holtág vizéről A kijelölt természetes fürdőhelyeket az üzemeltetők által megbízott laboratóriumok legalább évi négy alkalommal ellenőrzik.
 
Óriási Eötvös siker a Magyar Bajnokságon
Óriási Eötvös siker a Magyar Bajnokságon Női fodrász, Férfi Fodrász, Smink és Körmös szakágakban várták a felnőttek és tanulók jelentkezését. Idén is több, mint 200 versenyző vett részt.
 
A közgyűlés elfogadta a zárszámadást
A közgyűlés elfogadta a zárszámadást Mintegy 13 milliárd forint bevétellel zárta a tavalyi évet a hódmezővásárhelyi önkormányzat, 1,5 milliárd forint tartalékkal kezdte a 2024-es évet a város.
 
Orbán Viktor váratlan látogatása Vásárhelyen
Orbán Viktor váratlan látogatása Vásárhelyen Nem tartották szükségesnek testőrök hadát, amikor Orbán Viktor az ellenzéki vezetésű Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...