BulvárVásárhely bájos és törékeny büszkesége

2015. október 5., hétfő
 

A Varga Tamás Általános Iskola udvarán álló legendás platánfa - mint már annyiszor - ismét csendes szemtanúja volt az iskola egyik diákja sikerének. Igaz, az udvaron annál hangosabb volt az éljenzés és a vastaps, amikor Farkas Zsuzsanna igazgatónő az iskola valamennyi diákja előtt köszöntötte Márkus Molli Aminát, aki a horvátországi Porecben az ifjúsági sakk legrangosabb versenyén, az Ifjúsági Sakk Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett.

 

 

A törékeny, szerény, csendes pici lány a sakkozók körében mégis „Rettenetes Molliként” ismert, mert amilyen bájos kislány, olyan gyilkos a sakktáblánál. Ugyanis nagyon rámenősen játszik, korosztályában már nem nagyon van ellenfele.

 

Most is így volt Horvátországban, ahol felnőttek számára is irigylésre méltó kitartással a 9 napos versenyen szenzációs sorozatban verte ellenfeleit, ami a dobogó második helyét eredményezte. 8 évesen az Európa-bajnoki érmes helyezése hazai viszonylatban különleges, Hódmezővásárhely sporttörténetében pedig egyedülálló.

 

Farkas Zsuzsanna igazgatónő szerint a szorgalmas, jótanuló Molli példakép lehet a gyerekek számára, hiszen máris olyan kitartása és önfegyelme van, ami a későbbi életében is sikert jelenthet majd.

Tőkés János a kezdetek óta Márkus Molli edzője azt mondta róla: „két éve dolgozunk együtt, de még sohasem kellett sem fegyelmezni, sem kellő gyakorlásra ösztönözni. Ez erős belső motivációt, tudatosságot jelez, ami nem megszokott egy 8 éves gyerektől. Mollival öröm dolgozni, sakkozói tudásánál csupán szerénysége nagyobb. Büszke vagyok rá!”

 

Amikor az iskolaudvaron a köszöntését követően megkérdeztük Mollitól, mi a kedvenc játéka, amikor nem sakkozik, sokáig gondolkodott, mire kibökte: a fogócskázás, a bújócskázás, de egyébként nagyon szeret olvasni. Természetesen sakk-könyveket, közülük is kedvencei - példaképe - Polgár Judit sakk-könyvei.

 

Mollit anyukája, Harmos Henriett kísérte el Horvátországba, aki a ma délelőtti köszöntőn az iskola diákjai mögött csendesen meghúzódott. Azt sem vette észre senki, hogy amikor kislánya eredményét az igazgatónő ismertette és a gyerekek éljenzésben és vastapsban törtek ki, elsírta magát.

 

Mivel a Vásárhelyi Hírek volt az első hírportál, amely Márkus Molli már két évvel ezelőtt kezdődött első sakkversenyeiről beszámolt és azóta is folyamatosan hírt ad eredményeiről, így kézenfekvő volt, hogy a Varga Tamás Iskola ajándékcsomagja, illetve a járási tankerület (Klik) vezetője, Tóthné Kecskeméti Katalin által átadott írószer vásárlási utalványa mellé, a Vásárhelyi Hírek hírportál is egy Disney mesekönyvvel ajándékozta meg a kislányt.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Márkus Molli ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hegedűs Endre is csodálkozott

Hegedűs Endre is csodálkozott

Kitűnő érzékkel: a nosztalgiázást a lokálpatriotizmussal ötvözve, Hegyi Endre tablókon mutatta be az egykori Hódmezővásárhely egy-egy jellegzetességét. Képekkel!
Hangok az Őszi Vásárból

Hangok az Őszi Vásárból

A szerény és szegényes látványra reagáltak: „lehet, hogy ezeknek az „interaktív játszóteres” fiataloknak az én 10 éves lányom többet tudna mesélni a régi idők háztartásáról!”
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba

Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
A Wenckheim kastély ügy - epilógus

A Wenckheim kastély ügy - epilógus

A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 46. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.

 
Idén is jön a város Mikulása
Idén is jön a város Mikulása Hódmezővásárhely Önkormányzata a tavalyi évhez hasonló összegben idén is hozzájárult a városi fenntartású óvodák játékvásárlásához.