Kultúra, oktatásSzerelmes földrajz - Szülővárosom Hódmezővásárhely

2016. február 12., péntek
 

Február 13-án 15 órától kerül a Duna Televízió adásába a Szerelmes földrajz című magyar ismeretterjesztő filmsorozat Hódmezővásárhelyt bemutató része.

 

 

Fotók: Eifert János

 

 

 

A műsorban a nézők egy-egy jelentős magyar személyiség portréját és életének kedves és meghatározó helyszíneit ismerhetik meg. A mostani filmben Eifert János fotóművész kalauzolja a nézőt szülővárosában, természetesen a szavak mellett, sok-sok fotón keresztül.

"Hódmezővásárhelyen születtem, mindazt, amit későbbi pályámon hasznosítottam, innen hoztam magammal. Első felvételeimet a közeli Mártélyon készítettem. Ide térek vissza megpihenni, erőt és bátorságot gyűjteni elkövetkezendő küzdelmeimhez." - mondta Eifert János, aki a Duna Televízióban látható adásában szülővárosát és annak környékét mutatja be.

 

A DUNA Televízió február 13-án 15 órától mutatja be a filmet. Aki lemarad róla, megnézheti a Duna World -ön február 14. 18:25 -től, vagy február 16-án 9:10-től, február 16-án 14:15-től és végül február 20-án 10:15-től.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kazah juhtenyésztés vásárhelyi módon

Kazah juhtenyésztés vásárhelyi módon

A vásárhelyi Mucsi Imre könyvéből másoltak ki részeket a 40 milliós közpénzből megrendelt tanulmány szerzői. Téma: a magyar–kazah mezőgazdasági együttműködés.
Egy életforma jelene és jövője

Egy életforma jelene és jövője

Hódmezővásárhely külterületén 2001-ben még 4086 fő élt tanyán. Ez a szám mára 1318-ra fogyott. A csökkenő tendencia most megállt.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.