KözéletEgy életforma jelene és jövője

2016. február 8., hétfő
 
Egy életforma jelene és jövője

Hódmezővásárhely külterületén 2001-ben még 4086 fő élt tanyán. Ez a szám mára 1318-ra fogyott. A csökkenő tendencia most megállt.

 

 

Fotó: VH

 

 

 

Sok más mellett ez a következtetés is levonható abból a reprezentatív felmérésből, amely az elmúlt év májusától október végéig zajlott Hódmezővásárhely külterületén. Az ott található tanyák topográfiai felmérése mellett, kiterjedt, részletes adatok állnak rendelkezésre.

 

„Utoljára a 2000-es évek elején volt hasonló felmérés, az azóta történt változások rögzítése értékes információkkal bírnak, lehetővé teszik a tervezést a vásárhelyi tanyavilágban”- mondta bevezetőjében Bálint Gabriella, a február 8-án tartott sajtótájékoztatóján. Az önkormányzati képviselő, a Kapcsolat Központ főigazgatója elmondta, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ Családsegítő Szolgálata végezte a munkát, amelyben hathatós segítséget kaptak a helyi rendőrkapitányságtól és az önkormányzattól.

 

Érdekes, a helyi lakosok számára is sok újdonságot jelentő adatokat, számokat ismertetett Bálint Gabriella. Mint mondta, úgy tűnik megállt az elvándorlás a tanyavilágból, azonban még mindig - vagy továbbra is - nagyrészt az idősebb korosztályból tevődik össze a külterület lakossága. Az 1318 főből 318-an 60 év felettiek. Továbbá 784 felnőtt és 216 gyerek él 636 tanyában.

Bálint Gabriella hangsúlyozta szakmai tapasztalataink alapján nehezen lehetne megjósolni a hódmezővásárhelyi külterület jövőjét. Igen komoly kötődés látható a tanyai lakosságban Hódmezővásárhely iránt. Fontos számukra a "vásárhelyiség".

Azt is kiemelte, hogy a tanyán élők nemzedékeinek több évszázados tapasztalata megbecsülendő érték, nem csupán a néprajz, a történettudomány, a kulturális értékek, hanem az ősi tudás, a közösséget megtartó erő vonatkozásában is. A tanyai életforma igénye - reményeink szerint - a jövőben is megmarad: örökletes hagyományápolás, megélhetési kényszer, vagy önként vállalt formában.   

 

Ennek erősítése, a gazdálkodás vagyonbiztonsága, illetve úgy általában a biztonságérzet növelése is a célja annak, hogy a mezőőrséget újraindítják. Erről már Benkő Zsolt beszélt a sajtótájékoztatón. A külterületi önkormányzati képviselő elmondta, a szolgálatot 2010-ig az Önkormányzat saját finanszírozásban oldotta meg, most a gazdálkodók hozzájárulását kérik. A február 3-án tartott közgyűlésen hozott rendelet értelmében 2016-ban 2500 forint mezőőri járulékot kell fizetni hektáronként. Ez alól a zártkerti ingatlan és az 1 hektár alatti terület tulajdonosai mentesülnek.

 

Benkő Zsolt hozzátette, éppen a tanyafelmérés során is a külterületen élők jelezték, hogy igényük lenne a mezőőrökre, illetőleg számos gazda is jelezte, hogy nagyobb jelenlétet vár el az önkormányzattól a külterületen. A mezei őrszolgálat megújulásával nő a külterületen élő, és gazdálkodó hódmezővásárhelyiek biztonságérzete. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Beindult az adok-kapok

Beindult az adok-kapok

Lázár: "Ez a szervezet nem hajlandó a magyar gazdatársadalom támogatására, ezért a meg kell szüntetni". Fazekas Sándor: "Minősíthetetlen hangvételű, alaptalan támadás."
Ezüstkincs Vásárhely határában

Ezüstkincs Vásárhely határában

Ha nem is akkora nemzetközi szenzáció, mint a hat és fél kilós szikáncsi aranylelet, azonban a kingéci ezüstkincs az Alföld őstörténetéről ad keresztmetszetet. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.