KözéletSignum Urbis Honorantis kitüntetést kapott Szabó Gáborné

2023. március 15., szerda
 
Signum Urbis Honorantis kitüntetést kapott Szabó Gáborné

A közgyűlés döntése értelmében Signum Urbis Honorantis azaz A Város Megbecsülésének Jele kitüntetést idén Szabó Gáborné címzetes igazgatónak adományozta.

 


 

 


 

A díjat a közgyűlés, kiemelkedő szakmai tudása, a város közössége érdekében végzett önzetlen munkássága elismeréseként, amellyel gyarapította a város szellemi javait, valamint hozzájárult a város kapcsolatainak, jó hírnevének kiterjesztésében és növelésében

 

Szabó Gáborné főiskolai tanulmányai befejezése után a volt Nagy Sándor utcai Általános Iskolában – amely ma Aranyossy Ágoston nevét viseli – kezdett dolgozni. Munkaviszonyának 39 évéből 21 évig volt intézményvezető, mely egyedülálló időtartam ebben a beosztásban. Vezetése alatt indult az oktatás feltételeinek korszerűsítése a gyógypedagógia területén: bevezette a mindmáig működő terápiás célú úszás és lovaglás oktatást. Egyetemen oktatta a leendő gyógypedagógusokat.

Elindította az évente megrendezett jótékony célú kulturális est sorozatot, olyan vendégművészekkel, mint Antal Imre, Pécsi Ildikó, Lukács Sándor.

Művészetek iránti vonzódását két könyv társszerzőjeként kamatoztatta, ahol lírai novellákkal és fotókkal mutatkozott be: Hódolat Vincent Van Goghnak (2003) és Karácsony, babaház (2006)

Alapító tagja a 25 éves fennállását ez évben ünneplő hódmezővásárhelyi Rotary Clubnak.

Két alkalommal volt klubelnök. Munkálkodott azon, hogy a szervezet ténylegesen segítse a hátrányos helyzetű középiskolás fiatalok továbbtanulását, az Észak utcai óvoda szépítését, játékeszközeinek javítását.

Megkapta a Paul Harris és a Szent-Györgyi Albert díjat.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jászai Mari díjat kapott Pikali Gerda

Jászai Mari díjat kapott Pikali Gerda

Pályfutására meghatározó hatással volt Hódmezővásárhely, a Bethlen Gábor Gimnázium, a drámaszakkör és három nagyszerű vásárhelyi pedagógus.
Világhírű vásárhelyi tudós kapott Pro Urbe díjat

Világhírű vásárhelyi tudós kapott Pro Urbe díjat

Tudományos munkássága kiemelkedő és maradandó, azonban a neve még a Vásárhelyről elszármazottak névsorában sem szerepelt.
Pro Urbe díjat kapott Faragó Katalin

Pro Urbe díjat kapott Faragó Katalin

Kiemelkedően magas, szakmai munkásságának elismeréseként, amellyel Hódmezővásárhely szellemi értékeit gyarapította és jó hírnevét növelte.

 

Ünnepi megemlékezések Vásárhelyen

Ünnepi megemlékezések Vásárhelyen

Vásárhelyen több helyszínen voltak ünnepségek az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 175. évfordulója alkalmából.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.