KözéletJászai Mari díjat kapott Pikali Gerda

2023. március 15., szerda
 
Jászai Mari díjat kapott Pikali Gerda

Pályfutására meghatározó hatással volt Hódmezővásárhely, a Bethlen Gábor Gimnázium, a drámaszakkör és három nagyszerű vásárhelyi pedagógus.

 

 

 

 

 

 

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából a Pesti Vigadóban kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai és színháztudományi, színházelméleti tevékenységek elismeréseként díjakat adtak át.

Kiemelkedő színész tevékenységéért Pikali Gerda a József Attila Színház színművésze Jászai Mari-díjban részesült.

 

Pikali Gerda Hódmezővásárhelyen született 1978. július 4-én. A Bethlen Gábor Református Gimnáziumban végzett, ahol olyan pedagógusok tanították, mint Földesi Ferenc, Árva László vagy Simon Ferenc.

A 90-es évek végén alig volt olyan hódmezővásárhelyi rendezvény, amelyen ne kérték volna fel szavalni, nem volt olyan ünnepség, amelyen ne szerepelt volna. Pikali Gerda gyönyörű mély hangját aztán a vásárhelyiek néhány évvel később már a filmekben, színpadi darabokban hallották ismét.

1996-ban több, mint ezren jelentkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahová végül 17 jelentkezőt, köztük őt is felvették. Ekkor még nem érettségizett le, de már bekerült az egyetemre, ahol aztán Kerényi Imre osztályában tanult.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 2000-ben végezte el. Játszott a Madách Színházban, a József Attila Színházban, a Thália Színházban, az Örkény István Színházban és a Jászai Mari Színházban is.

Színházi szerepei mellett, több mint 400 filmben, 45 sorozatban, illetve 37 animációs filmben szinkronizált már. Többek között olyan világsztároknak kölcsönözte hangját, mint Halle Berry, Mila Kunis, Olga Kurylenko, Eva Mendez.

2021 novemberében megkapta a Vásárhelyi Művészeti Díjat.

Férje Csongrádi Géza volt, akitől két gyermeke született, jelenlegi párja Rékasi Károly.

 

A színésznő gyakran volt a Vásárhelyi Hírek ripotalanya, sok év óta követi pályfutását. A kitüntetése alkalmából álljon itt egy 2014-ben vele készült interjú részlete:  

 

Vásárhelyi Hírek: Bethlenes diákként ki inspirált annak idején, hogy végül a színészi pályát választottad?

Pikali Gerda: Jó pár nevet tudnék említeni, elsősorban Földesi Ferencet, aki akkor volt az igazgatónk, Árva Lászlót, aki a magyar tanárom volt, és Simon Ferencet. Ők hárman voltak azok, akik meghatározó hatással voltak rám. Aztán a drámaszakkörben is részt vettem, ami szintén nagy élmény volt. Mindig pártolták és folyamatosan mondogatták, hogy nekem ez a pálya való. Segítettek és foglalkoztak velem, ráéreztek arra, hogyan orientáljanak. Szóval ők hárman befolyásolták a legjobban a karrierem alakulását. Eszembe is jutnak nem is ritkán, hogy végül is a szakmai oldalon ők indítottak el. A tetejében nagyon jó pedagógusok is.

 

VH: És ez a pálya valóban neked való?

PG: Abszolút, abszolút! Nagyon szeretem minden egyes típusát. Mert ez a szakma egy feneketlen kút, mert mindig vannak benne olyan dolgok, amire azt gondolja az ember, hogy tudja, aztán mégse…

 

Kapcsolódó cikkünk: interjú 2012-ből.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Világhírű vásárhelyi tudós kapott Pro Urbe díjat

Világhírű vásárhelyi tudós kapott Pro Urbe díjat

Tudományos munkássága kiemelkedő és maradandó, azonban a neve még a Vásárhelyről elszármazottak névsorában sem szerepelt.
Ünnepi megemlékezések Vásárhelyen

Ünnepi megemlékezések Vásárhelyen

Vásárhelyen több helyszínen voltak ünnepségek az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 175. évfordulója alkalmából.
Két pontos vereség

Két pontos vereség

A KTE-Duna Aszfalt U23 ellen lépett pályára március 11-én este a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában.
Ismét jegyzőt keres Hódmezővásárhely

Ismét jegyzőt keres Hódmezővásárhely

Karsai Éva a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal szerdai összapparátusi értekezleten jelentette be a döntését. Nyolc hónapja nevezték ki.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.