Kultúra, oktatásÖsszejöttek a legjobb matekosok

2016. február 27., szombat
 

December 26-án a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola 19. alkalommal rendezte meg a József Attila-kupa Matematikaversenyt.

 

 

Fotók: NLG

 

 

 

A versenyfeladatokat Fazekas Ilona és Szabóné Tanács Valéria nyugdíjas matematika tanárok állították össze. Évfolyamonként 5-5 feladat kidolgozása volt a résztvevők feladata.

 

A versenyt négy kategóriában rendezték /5., 6., 7., 8. évfolyam/, illetve ezek összesítéséből csapatban is hirdettek eredményt. Iskolánként egy-egy csapat nevezhetett. A 4 fős csapaton kívül iskolánként, évfolyamonként 1-1 fő egyéni induló nevezett. 

 

A verseny ideje alatt az érdeklődő matematikatanárok egy szakmai továbbképzésen vehettek részt, melyet Csizmadia László, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének egyetemi tanársegédje tartott "Elgondolkodtató problémák - matematikai szemmel, gépi segítséggel" címmel.

 

Eredmények:

 

5. osztály

 

Helyezés

             Név

        Felkészítő tanár                                              

Iskola

 

1.

Rumpler Bianka

       Rischákné Kishalmi Rózsa

Bethlen Gábor Református

 

Gimnázium

 

 

 

 

 

2.

Kindlik Dániel

        Balázsné Mónus Anikó

Hódmezővásárhelyi Varga

 

Tamás Általános Iskola

 

 

 

 

 

3.

Gémes Marcell    

       Jakó Edit

Németh László Gimnázium,

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

4.

Ménesi Enikő

         Balázsné Mónus Anikó

Hódmezővásárhelyi Varga

 

Tamás Általános Iskola

 

 

 

 

 

5.

Utasi Zsombor

         Béleczkiné Tatár Katalin

Szent István Általános

 

Iskola

 

 

 

 

6. osztály

 

Helyezés

Név

Felkészítő tanár                                   

Iskola

 

1.

Pelyva Csaba

Jakó Edit

Németh László Gimnázium,

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

2.

Gémes Bence

Béleczkiné Tatár Katalin

Szent István Általános

 

Iskola

 

 

 

 

 

3.

Molnár Marcell

Béleczkiné Tatár Katalin

Szent István Általános

 

Iskola

 

 

 

 

 

4.

Prikler Borbála Ágnes

  Nyári József

Bethlen Gábor Református

 

Gimnázium

 

 

 

 

 

5.

Rancz Róbert

Batáné Mátó Teodóra

Békéssámsoni Általános

 

Iskola

 

 

 

 

 

5.

Szántó Mihály

Móriczné Kerek Annamária

Kertvárosi Katolikus

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

5.

Miskolczi Miklós

Szalay Balázs

Hódmezővásárhelyi Varga

 

Tamás Általános Iskola

 

 

 

 

7. osztály

 

Helyezés

Név

       Felkészítő tanár                                    

Iskola

 

1.

Molnár Csaba

      Berger Marianna

Németh László Gimnázium,

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

2.

Lemaitre Lucien

     Berger Marianna

Németh László Gimnázium,

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

3.

Rumpler Dorka     

    Molnár László Gáborné

Liszt Ferenc Ének-zenei

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

4.

Szappanos János

    Molnár László Gáborné

Liszt Ferenc Ének-zenei

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

5.

Varga Gergő 

    Berger József

Németh László Gimnázium,

 

Általános Iskola

 

 

 

 

8. osztály
 

Helyezés

      Név

         Felkészítő tanár                                   

Iskola

 

1.

Tordai Tegze

         Udvari Zsolt

Bethlen Gábor Református

 

Gimnázium

 

 

 

 

 

2.

Vincze Lilla

        Móriczné Kerek Annamária

Kertvárosi Katolikus

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

3.

Búza Kristóf

        Szabó Anita

Németh László Gimnázium,

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

4.

Stefula Máté

        Móriczné Kerek Annamária

Kertvárosi Katolikus

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

5.

Miskolczi Tamás

        Vörös Anita

Németh László Gimnázium,

 

Általános Iskola

 

 

 

 

 

5.

Sisák Botond

         Berger József

Németh László Gimnázium,

 

Általános Iskola

 

 

 

 

Csapatverseny eredménye:

Helyezés

  Iskola

1.                             

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

2.

Bethlen Gábor Református Gimnázium

3.

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola


 

 

 

Olvassa el ezt is!

Az ország legjobbjai között a Hód Menza szakácsai

Az ország legjobbjai között a Hód Menza szakácsai

A közétkeztetők legnívósabb versenyének számító Országos KözÉtkeztetői Szakácsversenyében Verók András és Gedai Endre jutott be a döntőbe. Képekkel!  
Nyolc óra után öt perccel

Nyolc óra után öt perccel

Nyolc után már minden csendes, előtte egy órán át azonban hónapok óta hajmeresztő helyzetek részesei a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolába igyekvő gyerekek, illetve kísérőik.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.