Kultúra, oktatásKis emberkék a nagy könyvek között

2015. március 19., csütörtök
 

Egy nagy csoport óvodás látogatott a Hódmezővásárhelyi Levéltárba, megismerkedni a város írásos múltjának izgalmas helyszínével.

 

Fotók:VH

 

 

A látogatás apropóját az adta, hogy az Oldalkosár utcai Óvodában a gyerekek ezekben a hetekben a „Vásárhelyi gyerök vagyok” elnevezésű projekten „munkálkodnak”, így aztán kézenfekvő volt, hogy egy kis ízelítőt kapjanak azokról a dolgokról, amelyben szüleik, nagyszüleik és ők élnek. Ezt a felnőttek lokálpatriotizmusnak nevezik, de a Levéltárt meglátogató gyerekeknek most még éppen elég volt - rögtön a kapu alatt - rácsodálkozni a város nagyméretű 19. századi látképeire, amelyeken azt látták, hogy valaha az emberek autók és buszok helyett csónakkal közlekedtek.

 

A levéltár munkatársai röviden bemutatták a gyerekeknek mit is csinál egy levéltár, láthattak hatalmas könyveket, amelyeket már kikezdtek az évszázadok, és amelyeket emiatt javítani, felújítani kell. Ennek a munkának a rejtelmeit be is mutatta Andrási Éva a levéltár szakavatott könyvkötője.

Persze a gyerekek is alkothattak, hiszen mindegyikük egy színes címerre díszes viaszpecsétet nyomhatott, és a kifejezetten mutatós emléklapot haza is vihették.

 

A Vásárhelyi Hírek érdeklődésére elmondták, az elmúlt három évben a Nemzeti Levéltár, így a Hódmezővásárhelyi Levéltár is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt és igyekszik bemutatni az ott folyó archiválási és kutatómunkát. Nem utolsó sorban az általános iskola felsős és a középiskolák tanulói számára van lehetőség egy különleges atmoszférájú, a múlt emlékeit őrző és ápoló tevékenység bemutatására. Ezzel élnek is a vásárhelyi középiskolák, rendszeresen vannak előadással, vetítéssel színesített kihelyezett órák a levéltárban.

Az Oldalkosár utcai óvodások mostani látogatása kivételesnek mondható, azonban a gyerekek örömét és érdeklődését látva, szívesen fogadnak további nagycsoportos óvodásokat.        

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Népkerti újdonságok

Népkerti újdonságok

Húsz és félmillió forintot költenek a Népkert, pontosabban a Székelykapu környékének megújítására. Lesz automata WC, térburkolat, sok virág. Tervrajzzal!
Százhúsz állattal jön az Eötvös Cirkusz

Százhúsz állattal jön az Eötvös Cirkusz

Ismét jön Hódmezővásárhelyre az Eötvös Cirkusz. Tavaly már részese volt a város az egyik legigényesebb vándorcirkusznak, amely évtizedek óta járja az országot.

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese

Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese

A Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, amely az eltelt hat évtized során országos mozgalommá vált.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.