Kultúra, oktatásJól megfér egymás mellett a szakképzés és a színjátszás

2015. november 15., vasárnap
 

A vásárhelyi Eötvös József szakképző Szegeden a szakmai képesítések megszerzésének lehetősége mellett, bemutatkozott az iskola Színjáték szakköre is.

 

 

 

 

 

Kétnapos pályaválasztási programsorozat helyszíne volt a szegedi IH Rendezvényközpont. November 12-én és 13-án 58 kiállító – munkáltatók és képzőintézmények részvételével 16. alkalommal rendezték meg a Pályaválasztási Napok rendezvénysorozatát.

Hódmezővásárhelyről az SZTE Mezőgazdasági Karán kívül a különböző szakmai képesítések megszerzésének lehetőségéről is tájékozódhattak a diákok és szüleik.

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József Szakképző Iskolája a szekképzés mellett a jövőre induló szakgimnáziumi képzéseit is bemutatta. A két nap folyamán az érdeklődők gyakorlati bemutatót láttak az egészségügy, közgazdaság, sport, szépészet, informatika szakmai képzésekből.

Pénteken a színpadon mutatkozott be a sporttagozat két végzős tanulója: Hauk Martin és Szűcs Szabolcs, bizonyítva, hogy remekül bánnak a labdával.

 

Az Eötvösben nemcsak a tanórákon folyik magas színvonalú képzés, hanem mód van a szabadidő hasznos eltöltésére is. Szeptemberben kezdték a színpadi művészet alapjainak elsajátítását azok 9. évfolyamos, illetve kezdő művészpalánták, akik tagjai az iskola Színjáték szakkörének, mondta Földesiné Laurinyecz Mária tanárnő a Vásárhelyi Híreknek. A szakkör vezetője hozzátette, első színpadra lépésük éppen Szegeden, az Ifjúsági Házban volt, sok néző előtt.

 

A rózsa című jelenetet Benkő Judit, Csényi Ernő, Csuka Barbara, Farkas Brendon, Kardos Katalin, Kovács Amanda Lendvai Rebeka, Novák Dominik, Novák Vivien, Oszlács Dóra, Szabó Mónika, Szűcs Blanka adta elő. A szegedi bemutatkozás főszervezője Szalkainé Gábor Erzsébet szakmai igazgató-helyettes volt, Komlósiné Kiss Klára, Nagyné Molnár Margit és Török Tímea tanárok sagítő közreműködésével.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Döntés előtt

 

 

Olvassa el ezt is!

Biztonsági intézkedések Vásárhelyen is

Biztonsági intézkedések Vásárhelyen is

Bevezetése nyomán fokozzák a határátkelőhelyek személy- és járműellenőrzéseit, fegyveresek járőröznek a laktanyák és egyéb honvédségi objektumok környékén .
Amatőr kivitelezés profi lebukás - 24 óra alatt

Amatőr kivitelezés profi lebukás - 24 óra alatt

Valószínű, hogy nem sokkal csökkent volna a lebukás veszélye, ha néhány jó kis hollywoodi filmet is megnéz a tettes, hogy okosabban lovasítson meg a 20 milliót.

 

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.