Kék hírekAmatőr kivitelezés profi lebukás - 24 óra alatt

2015. november 13., péntek
 
Amatőr kivitelezés profi lebukás - 24 óra alatt

Valószínű, hogy nem sokkal csökkent volna a lebukás veszélye, ha néhány jó kis hollywoodi filmet is megnéz a tettes, hogy igazán stílusosan és nem utolsó sorban okosabban lovasítsa meg a 20 milliót. Így viszont - hogy elég amatőrre sikerült a lopás - egy nap alatt elfogták a rendőrök a szentesi férfit és társát.

 

 

 

 

A Csongrádi Rendőrkapitányságra november 12-én érkezett feljelentés arról, hogy ismeretlen tettes egy csongrádi cég bankszámlájáról jogosulatlanul 20 millió forintot utalt át előző nap. A rendőrség a feljelentéssel egy időben a kedvezményezett számláját és az azon levő összeget zároltatta. Addigra a gyanúsítottak már több mint 2 és fél millió forintot felvettek.

A beszerzett adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével a cégnél három hete dolgozó Sz. Zsolt gyanúsítható megalapozottan. A 39 éves szentesi férfi kihallgatásán elmondta, hogy saját és ismerőse rossz anyagi körülményei miatt döntött úgy, hogy attól a cégtől szerez pénzt, ahol dolgozik. Néhány nappal korábban kémprogramot telepített a társaság azon számítógépére, amelyről az utalások történtek. Megszerezte az adatokat és társa, K. Lászlóné számlájára 20 millió forintot utalt 2015. november 11-én délután. Másnap a 32 éves szentesi nő bement a bankba, de mivel a felvehető összeg limitált volt, csak 2 millió forinthoz jutott hozzá. A pénzből bevásároltak, illetve rendezték tartozásaikat.

A házkutatás során a rendőrök a készpénzt és a nap folyamán vásárolt ruhákat, ékszereket lefoglalták. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi siker a bajnokság második napján

Vásárhelyi siker a bajnokság második napján

November 11-től szombatig tart a bajnokság, amelyen a Hód Úszó SE. 17 fővel vesz részt. A 4x50 méteres férfi vegyesváltó már dobogós.
Plíz! Paszport!

Plíz! Paszport!

Arról nincs hír, hogy a záhonyi határátkelőhöz hasonlóan megbénult volna Nagylaknál a határforgalom, ugyanis közel tucatnyi határrendészt vettek őrizetbe kedd délután.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 
Választás 2024 - Grezsa István
Választás 2024 - Grezsa István Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.