FélpercesJátszótér épül a Hódtóban

2013. május 13., hétfő
 
Játszótér épül a Hódtóban

Játszótér épül Hódmezővásárhelyen a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány jótékonysági estjének bevételéből, a rendezvényen a Budapesti Operettszínház művészei léptek fel.

 

 

 

 

A színház és a város kapcsolata már hosszú ideje kiváló. Tiszta szívvel jöttek a művészek, hiszen minden jótékonysági ügyben, ami gyerekeket érint, szívesen segítenek - mondta el Maklári László, az operettszínház főzeneigazgatója.

A május 10 én  este a hódmezővásárhelyi Bessenyei ferenc Művelődési Központ színháztermében tartott előadáson fellépett Oszvald Marika, Fischl Mónika, Vágó Zsuzsi, Brasch Bence és Peller Károly.

A jótékonysági est bevételéből a Hódtói városrészben épül játszótér - jelentette be az alapítvány kuratóriumának elnöke. Lázárné Megyeri Zita köszönetet mondott az Operettszínház művészeinek, hogy ingyen vállalták a fellépést, ezzel segítve a város apraja-nagyját.

 

Olvassa el ezt is!

Ismét Sárgulási felvonulás Vásárhelyen

Ismét Sárgulási felvonulás Vásárhelyen

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara május 17-én tartja a hagyományos Sárgulási fogatos felvonulását Hódmezővásárhelyen.
A ló sokszor előbb tudja meg a problémát

A ló sokszor előbb tudja meg a problémát

Tizenharmadik Országos Gyermek Terápiás Lovas Fesztivál volt Hódmezővásárhelyen. Ezek az okos és kezes négylábúak nagyszerű segítséget jelentenek a gyerekeknek. Képekkel!
Sárgulás a tradíciók jegyében

Sárgulás a tradíciók jegyében

Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.