Kultúra, oktatásA ló sokszor előbb tudja meg a problémát

2013. május 11., szombat
 

Tavaly március végén egy kissé didergős volt az Országos Gyermek Terápiás Lovas Fesztivál. Idén viszont gyönyörű napos meleg idő várta Hódmezővásárhelyen a tizenharmadik találkozó 65 versenyzőjét és kísérőit.

 

 

 

Kissné Hatvani Erika, a versenyt szervező Aranyossy Ágoston Óvoda Általános Iskola igazgatóhelyettese, lovasterápiás szaktanár elmondta, 9 csapat nevezett, Békéscsaba, Boly, Homok, Mezőhegyes Pákozd, Székesfehérvár, Szentes egy-egy intézményéből, továbbá a saját iskolájukból, illetve székhelyintézményükből, a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Szakiskolából.

 

A gyerekek a versenynek ismét otthont adó Dél Alföldi Lovasudvar fedett lovardájában a ló hátán, jól betanult mozdulatsort, például vezetett lovon, eszközzel végzett feladatsort mutattak be, futószáron haladó lovon, illetve önálló lovaglással. A gyakorlatokat zsűri pontozta.

 

A laikus számára egyszerűnek tűnő feladatok mögött a valóságban sok-sok gyakorlás, komoly fejlesztő munka van.

„Az úszásterápia mellett a lovasterápia azért nagyon fontos, mert a sajátos nevelési igényű, autista vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekek komplex fejlesztését segíti.” fogalmazta meg az iskola országos hírű tevékenységének lényegét Szabó Gáborné igazgató.

Mint mondta, az összetettség része a ló ápolása, a kontaktus kialakítása, a testi - szellemi fejlődést szolgáló gyakorlatok megtanulása. „Sokszor a gyerek, csak az állat kedvéért csinálja meg. Kialakul egy bensőséges kapcsolat is köztük.” 

 

Az Aranyossy Ágoston Általános Iskola Alapítvány, amelyet éppen a lovasterápia segítésére, finanszírozására hoztak létre, két saját ló tartását tudja most vállalni, ami nem is egyszerű feladat, hiszen a Dél Alföldi Lovasudvar istállójához tatozó négylábúnak nemcsak a takarmányozása, hanem a rendszeres orvosi ellátás, kezelés, kötelező oltások stb. költségét is állnia kell. Így aztán a legjobb helyre kerülnek az Alapítvány Vásárhelyen rendezett jótékonysági eseményeinek bevételei, vagy éppen a most aktuális, a személyi jövedelemadó bevallások során felajánlható 1 százalék.

 

Ezek az okos és kezes négylábúak az intézménybe járó óvodások és iskolások nagyszerű segítsége. Mi tudjuk, hogy sokszor ezeknek a gyerekeknek ezek a lovak egyfajta kapcsot jelentenek az ő világuk és a miénk között, ahogy az igazgatónő mondta: „Bizony gyakran van olyan, hogy amikor a kisgyerek találkozik a lóval, a fülébe súgja a problémáját.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hamarosan a régi fényében…

Hamarosan a régi fényében…

A felújított népi bútorokkal az állomás váróterme továbbra is az országban egyedülálló. Utolsó simítások a Hódmezővásárhely Népkert állomásépületén. Képekkel!

 

Tesztelt bizalmatlanság, vagy átverés?

Tesztelt bizalmatlanság, vagy átverés?

Minden bizonnyal végleg búcsút mondhatnak a befizetett pénzüknek azok, akik a hódmezővásárhelyi bejegyzésű cég által üzemeltetett tesztáruház regisztrált vásárlói voltak.
12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

Vásárhelyen, az Andrássy úton, a lány az úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, majd leszállt a rollerről, és át akarta azt tolni.
Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Vásárhelyen készült a Budavári Palota vaskapuja

Szántó Gusztáv díszműkovács családi vállalkozása alkotta újjá a Budavári Palota négy méter széles és nyolc és fél méter magas monumentális vaskapuját.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.