KözéletIsmét felállították a határkövet Hódmezővásárhelyen

2013. május 3., péntek
 
Ismét felállították a határkövet Hódmezővásárhelyen

Május elsején vásárhelyi hagyományőrzők emlékeztek az 1941. évi délvidéki bevonulásra, majd ismét elhelyezték a honvédek által egykor zsákmányolt határkő mását.  

 

 

 

 

A Délvidék 72 évvel ezelőtti visszacsatolására és a vásárhelyi honvédek visszatérésére emlékezett a Trianon Társaság és a Történelmi Vitézi Rend Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téri I. világháborús emlékműnél, ahol az I. Magyar Királyi Hagyományőrző Egyesület közreműködésével ismét elhelyezték a honvédek által egykor zsákmányolt határkő mását.

 

A két világháború közötti revízió beteljesüléseképpen – a Felvidék, Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld visszatértét követően – 1941 áprilisában foglalta vissza honvédségünk az 1918. november elején megszállt, majd a trianoni diktátum által elcsatolt Bácskát, valamint a Drávaszöget, Muraközt és Muramelléket – összefoglaló nevén a Délvidéket. A Magyar Királyság területe 11 ezer négyzetkilométerrel, lakosságának száma 1,1 millió fővel gyarapodott. Az ország 1920-ban megszabott területe a többi visszacsatolt résszel együtt majdnem megkétszereződött; a 172.149 km2 nagyságú állam lakossága 1941 nyarán 14.669.128 fő volt.

 

A hadműveletekben részt vettek a Vásárhelyen állomásozó Magyar Királyi Hunyadi János 9. Honvéd Gyalogezredének III. zászlóaljának katonái is. Április 13-án befejeződött a Délvidék megszállása és a korabeli újságok megfogalmazása alapján „Vásárhely fiai, meg a többi magyar hős katonák a Magyarország testéből Trianonban levágott darabot visszaszerezték és a régi szent határra tűzték ki a diadalmas magyar zászlót”.

A honvédek '41 május elsején tértek vissza állomáshelyükre. A hazatérő katonákat már az algyői hídnál fogadták, s egészen a Kossuth-térig kísérték négy diadalkapu alatt Kopáncs, Kishomok és Vásárhely lakosai. A korabeli leírások szerint annyi virágot még soha nem láttak Vásárhelyen, hiszen bokáig járt az orgonában a város közönsége és a hős fiúk csapatait valósággal virágerdővel árasztotta el. A Szabadkát elfoglaló vásárhelyi katonák elhozták a 22 esztendős trianoni határkövet és elhelyezték a Kossuth téri Hősi emlékmű elé.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ez a feladat teljesen más, mint a korábbiak voltak

Ez a feladat teljesen más, mint a korábbiak voltak

Az eddigi katonai szerepvállalástól teljes mértékben eltérő hozzáállást és gondolkodást követel meg a műveleti területre kiutazó csoport tagjaitól. Képekkel!
Vásárhelyi és szentesi néptáncegyüttes közös sikere

Vásárhelyi és szentesi néptáncegyüttes közös sikere

Április 26-án Kiskőrösön a minősítő verseny eredményeként, a két együttes közös koreográfiája 5 arany minősítést kapott, a szólistákat pedig 2 ezüst és 1 bronz minősítéssel jutalmazták. Képekkel!
Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.