KözéletHegedűs Endre lekéste állami kitüntetésének átadását

2011. augusztus 21., vasárnap
 
Hegedűs Endre lekéste állami kitüntetésének átadását

A hódmezővásárhelyi születésű zongoraművész kedvéért Navracsics Tibor miniszeterelnök-helyettes augusztus 20-án délelőtt  külön ceremónia keretében adta át az egyik legmagasabb állami elismerést.

 

 

(Fotó: VH archív)

 

 

Amint az évente szokásos, idén is állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-a alkalmából a köztársasági elnök nevében Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. Ezzel egy időben a Hősök terén rendezett állami tisztavatási ünnepségen több ezer ember előtt és a televízió közvetítése révén milliók előtt zongorázott. Hegedűs Endre zongoraművész körülbelül a Liszt XV. Magyar rapszódiájának háromnegyedénél tarthatott, amikor onnan fél órára, a Parlamenttel szemben a Néprajzi Múzeumban a nevét szólították, hogy a miniszterelnök-helyettes átadhassa a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Hegedűs Endre természetesen lekéste és majd’ egy órával később érkezett meg a fogadásra, ahol – mivel tisztában voltak a késés okával - felajánlották neki, hogy a kedvéért új időpontban megrendezik az átadási ceremóniát. Hegedűs Endre azonban azt mondta, neki megfelel akkor és ott. Így aztán bár némi késéssel, nagy protokoll, illetve ceremónia nélkül, de mint ahogy Hegedűs Endre a Vásárhelyi Híreknek fogalmazott, a számára eddigi tevékenységét legmagasabban elismerő kitüntetést kapta meg.

 

Természetesen, a zongoraművészre is érvényesek, Navracsics Tibor köszöntő szavai, aki, mint mondta, „a közösség érdekében végzett tevékenység elismerésre méltó.”  Arról is szólt, a kitüntetettek munkájukkal kimagaslót alkottak, egyéni tevékenységeik a nemzetben érnek össze, ezért méltók annak elismerésére. Navracsics Tibor arra kérte a díjazottakat, hogy ne csak az elismerést, hanem a biztatást is lássák a kitüntetésükben, mert – mint mondta -, a nemzetnek továbbra is szüksége van kimagasló tevékenységükre.

Hegedűs Endre elmondta, nagyon sokat koncertezik itthon és külföldön egyaránt, egészen tavalyig (a hivatalos méltatásban tévesen jelent meg. A szerk.) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen több mint egy évtizedig tanított, de külföldön is kurzusok sokaságát vezette. Tudja és érzi a közönség megbecsülését. Bár több nagyszerű elismerésben volt eddig része, számára Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje odaítélését a kormányzat felöl érkező figyelem egyik nagyszerű jelének tekinti.

 

 

A Hódmezővásárhelyen született Hegedűs Endre a nemzetközi és a hazai hangversenyélet ismert szólistája. 1980-ban zongoraművész és tanári diplomát kapott a Liszt Ferenc Zeneakadémián, tanárai Antal István, Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, Schiff András és Hajdú Anna voltak. 2010-ig  a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének zongora professzora volt. Tíz nemzetközi zongoraverseny díjazottja: többek között I. helyezést kapott Monzában a Rina Sala Gallo versenyen és Morcone városában a Rahmanyinov Nemzetközi Zongoraversenyen Olaszországban. II. díjazottja a Sydney Nemzetközi Zongoraversenynek Ausztráliában és a Milánói Scala Dino Ciani versenynek.
2000. március 15-én, a Magyar Millennium Évében LISZT-DÍJAT kapott a kulturális minisztertől. 2001. decemberében a PRO URBE DÍJAT kapta a művész szülővárosától, Hódmezővásárhelytől: az Önkormányzat elismerése a több mint 110 hangversenynek szólt, melyet a városban adott. 2002. márciusában Hegedűs Endre és felesége, Hegedűs Katalin a KULTÚRA 22 díjat kapták kultúrateremtő kezdeményezéseikért Budafok-Tétény Önkormányzatától. 2004. decemberében Mádl Ferenctől vehette át a KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÉRDEMÉRME kitüntetést – az indoklás szerint: nemzetközi koncerttevékenységéért, valamint a zene és közönsége közötti harmónia megteremtéséért. 2010-ben Hegedűs Endre idén elnyerte szülővárosától, Hódmezővásárhelytől a Bessenyei Ferenc művészeti díjat. 2011. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével jutalmazták a közösség érdekében végzett tevékenységét.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Kincses Kultúróvoda a Szabadság téren

Kincses Kultúróvoda a Szabadság téren

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának rangos díját megörökítő réztáblát avatta fel a vásárhelyi polgármester a Szabadság téri Óvodában.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.51-52.hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2018.51-52.hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.