Kultúra, oktatásKincses Kultúróvoda a Szabadság téren

2018. április 5., csütörtök
 
Kincses Kultúróvoda a Szabadság téren

Évek óta a Szabadság téri Óvoda az egyik leginnovatívabb a környezeti nevelés terén. Az elmúlt időszakban a sikeres Klimanócska nevű játékos környezetnevelés komplex programmá nőtte ki magát, amelybe a gyerekek mellett vásárhelyi kulturális intézmények, vállalkozások, sőt a szülők is bekapcsolódnak.

 

 

 

 


Ez az összetettség tette lehetővé, hogy pályázzanak az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért és Köznevelésért Felelős Államtitkársága által kiírt Kincses Kultúróvoda címre.

A kultúra közvetítését már kisgyermekkorban el kell kezdeni. Ezért hirdette meg 2015-ben a pályázatot, hagyományteremtő szándékkal az EMMI. A program célja, hogy az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködését erősítése annak érdekében, hogy a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák helyi pedagógiai programjába, és ebből adódóan az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények küldetéséből fakadó, nevelést segítő programokat.

2017 őszén harmadik alkalommal hirdették meg a Kincses Kultúróvoda pályázatot, amelyen a hódmezővásárhelyi Szabadság téri Óvoda is indult.

2017-ben a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda tagóvodájában, a Szabadság téri Óvodában komplex nevelési programot valósítottak meg Klimanócska képzés témában, több éves tapasztalattal a hátuk mögött. A Klímanócska névre keresztelt oktatás során minden nap más-más környezetvédelmi tevékenységet, ötletet, vagy ha úgy tetszik: kihívást csináltak végig, amibe természetesen az ovisok szülei is bekapcsolódhattak. (Ez a szakmai program nemzetközi közönségdíjat nyert az Európai Hulladékcsökkentési Héten)

Bozókiné Szabó Ildikó elmondta, az általa írt Klimanócska - Mindennapi kultúra - Vásárhelyi művészeti kuckó programot díjazta az EMMI  és ezzel az óvoda elnyerte a Kincses Kultúróvoda 2018 címet.

 

A rangos címet megörökítő réztábla avatása április 5-én délelőtt volt, amelyen a gyerekek műsort adtak a szülőknek, vendégeknek. Ludescherné Maksa Zsuzsa tagóvoda-vezető köszöntőt mondott, Bozókiné Szabó Ildikó a Szabadság téri óvoda szakmai vezetője bemutatta a programot, megköszönte az elmúlt években az önkormányzat, a szülők, intézmények segítségét. Az önkormányzati óvoda ünnepségén részt vett Márki-Zay Péter polgármester, aki felavatta a címet megörökítő réztáblát.

 

Mint elhangzott, a cél annak elősegítése, hogy az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények nevelést támogató kínálatát, és a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák pedagógiai programjába. Ezt szeretné ösztönözni a három éves időtartamra érvényes Kincses Kultúróvoda Cím elnyerése is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Végleges az eddig vitatott építményadó eltörlése

Végleges az eddig vitatott építményadó eltörlése

Újratárgyalta a vásárhelyi közgyűlés a törvényességi kétségek miatt kérdéses építményadó eltörlésének márciusban hozott határozatát.
Vásárhelyi győztese van a Diák Sakkolimpiának

Vásárhelyi győztese van a Diák Sakkolimpiának

Miskolcon volt az országos döntő, amelyen az érmes és további értékes helyezések ismét öregbítették a vásárhelyi sakkutánpótlás-nevelés hírnevét.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.