MozaikEnnivaló receptjeink! - Sütőtökkrém leves ínyenceknek

2024. október 30., szerda
 
Ennivaló receptjeink! - Sütőtökkrém leves ínyenceknek

Eddig az ’Ennivaló receptjeink’ könnyű elkészítésén kissé elkényelmesedett háziasszonyainkat ezúttal egy szezonális ínyencséggel sarkalljuk egy kicsit „munkásabb” étel elkészítésére. A hatás garantáltan nem marad el!

 

 

Sütőtökkrém leves ínyenceknek

 

 

 

 

Hozzávalók:

Egy közepes (kb. 1 kg) sütőtök

20-30 dkg húsos-füstölt szalonna

10 - 20 dkg hántolt tökmag

1 fej vöröshagyma  (vagy fehérhagyma)

2 dl száraz fehér bor

2 liter húsleves alap (vagy 2 liter víz és két leveskocka)

1 szem krumpli

1 szál sárgarépa

2 dl főzőtejszín

1 tojássárgája

Liszt vagy ételkeményítő

Szerecsendió, fehérbors, só

 

 Elkészítés:


A tököt megsütjük sütőben, méz nélkül, majd kikaparjuk a héjából és félretesszük. Amíg sül a tök, addig apró kockára vágunk 20-30 dkg húsos-füstölt szalonnát, kevés olajon ropogósra sütjük, kiszedjük félretesszük.

A visszamaradó zsiradékba 10 - 20 dkg hántolt tökmagot dobunk és addig sütjük, míg a tökmag el nem kezd pattogni, pirulni. Kiszedjük, félrerakjuk. A visszamaradó zsiradékba 1 fej apróra vágott vagy reszelt vöröshagymát, vagy fehér főzőhagymát teszünk, kis lángon dísztejük, pirítjuk, vigyázva, hogy ne égjen le. Amikor már el kezd pirulni, öntünk rá egy deci száraz fehérbort visszasütjük, amíg nagyon puha és egy kicsit pirított nem lesz. Beledobunk apróra vágva egy szem krumplit, hogy a keményítője révén selymesebb legyen, egy szál répát apróra reszelve, hogy a színe és az édessége még kellemesebb legyen, kicsit még pirítjuk, majd felöntjük visszamaradt húsleves alappal, vagy vízzel, és teszünk bele leveskockát vagy ételízesítőt.

 

Mikor felforrt beletesszük az előre megsütött tököt darabolva, fűszerezzük szerecsendióval, fehérborssal, sóval (ha kell még bele), és puhára főzzük. Az utolsó öt percben öntünk bele még egy deci fehérbort. Leturmixoljuk. Ha nem elég sűrű, akkor egy-két kanál lisztet vagy ételkeményítőt elkeverünk ½ - 1 deci vízben és beleöntjük.

 

Visszatesszük a tűzre, felforraljuk, 2 dl főzőtejszínt elkeverünk egy tojásságával, óvatosan, folyamatos kavargatással beleöntjük, és még egyszer felforraljuk. Pirított pörccel és tökmaggal a tetejére szórva tálaljuk. Az ínyencek sajtolt tökmagolajat csepegtethetnek tálaláskor a tetejére még.

 

Próbálja ki a többi Ennivaló receptjeinket! ITT!

 

Kapcsolódó cikkeink:


Hódmezővásárhelyi ételek nyomában - Vásárhelyikum I.

 

Hódmezővásárhelyi ételek nyomában - Vásárhelyikum II.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Indiai kender a nádasban

Indiai kender a nádasban

Négy kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök egy hódmezővásárhelyi férfi otthonában. A zacskóba porciózott marihuána több mint 12 millió forintot ér.
Átadták a Boldog Gizella-díjakat

Átadták a Boldog Gizella-díjakat

A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését 19-én este adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
XIX. Borfesztivál Vásárhelyen

XIX. Borfesztivál Vásárhelyen

A Szent István király ünnepe és a XIX. Borfesztivál programjairól  Márki-Zay Péter polgármester és Gyöngyösi Ferenc alpolgármester sajtótájékoztatót tartott. Részletes program.
Emlékezés a roma holokausztra

Emlékezés a roma holokausztra

A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján lett a cigány holokauszt nemzetközi emléknapja augusztus 2-a.
 

És ezt már olvasta?

Ünnepség Hódmezővásárhelyen
Ünnepség Hódmezővásárhelyen Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.
 
Átadták a belvárosi parkot
Átadták a belvárosi parkot Az évekkel ezelőtt a lakosság nagy része által elutasított városi könyvtár épületkomplexum tervezett helyén vissza nem térítendő támogatásból park létesült.
 
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára Az augusztus 20-i koncert ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a Szeged-Csanádi Egyházmegye honlapján (http://szeged-csanad.hu/maga-zoltan/) lehet.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 30. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Alkotmányjogi panasz a Versenyképes Járások Program miatt
Alkotmányjogi panasz a Versenyképes Járások Program miatt Márki-Zay Péter szerint egyértelmű politikai diszkrimináció történt nemcsak Hódmezővásárhellyel, hanem öt másik kisebb településsel szemben is.
 
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán Megfékezték a tüzet hétfőn Hódmezővásárhely-Batidán, a lángok - a drónos magassági mérés szerint - végül 93 hektár gyepet, tarlót érintettek.
 
Új parancsnoka van a vásárhelyi dandárnak
Új parancsnoka van a vásárhelyi dandárnak Augusztus 9-én a dandárparancsnokság állománygyűlésén új parancsnok vette át a csapatzászlót és az alakulat vezetését a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában.