Kék hírekBetörtek egy vásárhelyi plébániába

2023. február 22., szerda
 
Betörtek egy vásárhelyi plébániába

Ketten bemásztak egy hódmezővásárhelyi plébániára, a harmadik személy, egy nő az autóban várta őket. Három nap alatt elfogták a triót.

 


 

 

 

 

Besurrantak egy plébániára és készpénzt lopott egy három fős társaság Hódmezővásárhelyen.

Három nap alatt fogták el rendőrök a 42 éves férfit és 27 éves társát, akik idén február 17-én délután bemásztak egy hódmezővásárhelyi plébániára, ahonnan elloptak csaknem 1 millió forint készpénzt.

Az egyházi intézmény előtt a banda harmadik tagja, egy 40 éves nő autóban várta a besurranó duót.

A városi nyomozók rövid időn belül azonosították a triót, akiket február 20-án elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak. A rendőrök az ellopott készpénz egy részét kutatás során megtalálták és lefoglalták, majd visszaadták a plébániának.

A banda tagjai ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A többszörösen büntetett előéletű 42 éves férfit őrizetbe vették és az ügyészségen kezdeményezték letartóztatásának indítványozását. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Öt érmes helyezés a Sárga Tenger Nemzetközi Taekwondo Kupán

Öt érmes helyezés a Sárga Tenger Nemzetközi Taekwondo Kupán

Hazánkon kívül 8 országból vettek részt a sportolók a versenyen, amelyre a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület sportolói is beneveztek.
Izgalmas mérkőzés, szép győzelemmel

Izgalmas mérkőzés, szép győzelemmel

Győzött a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának péntek esti rangadóján, ezzel megerősítette negyedik helyét a tabellán.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Most fokozottabb figyelmet kíván az arcbőr

Most fokozottabb figyelmet kíván az arcbőr

A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. Az arc bőrének ápolásához néhány tanáccsal nyújtunk segítséget.

 

És ezt már olvasta?

Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.