SportIzgalmas mérkőzés, szép győzelemmel

2023. február 18., szombat
 
Izgalmas mérkőzés, szép győzelemmel

Kelemen Balázs extra játékának is köszönhetően győzött a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának péntek esti rangadóján.

 

 

 

 

 

 

 

Vuk Pavlovic együttese 94-76-ra verte a bajnokságban közvetlen riválisnak számító Tiszaújvárost, így megerősítette negyedik helyét a tabellán.

 

Még úgy sem várt könnyű meccs a Kosársulira, hogy a két csapat teljesen ellentétes időszakot élt az utóbbi időben, hiszen a vásárhelyiek zsinórban négy meccset megnyertek, a tiszaújvárosiak zsinórban hármat elveszítettek a bajnokságban. 

 

Ezúttal Baloghra és Karsaira nem számíthatott az alapemberek közül Vuk Pavlovic, nagyon is ott volt viszont a pályán Kelemen Balázs, aki az utóbbi évek egyik legjobb egyéni teljesítményét mutatta be a Hódtói Sportcsarnokban: hármassal nyitotta a találkozót, és végül 7/11-es triplamutatóval, 37 (!) ponttal, 8 lepattanóval és 46-os VAL-értékkel zárt. Az ő vezetésével, valamint Bálint és Borbáth kosaraival hamar elhúzott nyolc pontra a Kosársuli, és bár Lekli József, a Tiszaújváros vezetőedzője 15-8-nál időt kért, a negyed végén, Varga Ákos triplájánál már a tízet súrolta a különbség.

 

A 23-16-os első tíz percet mindkét oldalon kemény, helyenként agresszív védekezés és intenzív támadójáték követte (sportszerűtlen hibákkal és több faulttal), amiből eleinte a vendégek jöttek ki jobban (Kovács triplájánál 27-23-ra zárkóztak a 13. perc végén), majd Pinnyey, Kass és Kelemen pontjaival ismét tízre nőtt az előny. A nagyszünet előtt Bán igyekezett meccsben tartani a Tiszaújvárost, ám Bálint büntetője után kialakult az addigi legnagyobb különbség: 46-32-ről kezdődhetett a pihenő.

 

A harmadik negyed elején Santiago rázta meg magát a vendégektől, ám Kelemennel sem ő, sem a többiek nem tudtak mit csinálni. Amikor helyzetbe került, szinte minden próbálkozásából eredményes volt, közelről és távolról egyaránt, mindez 50-40-nél zsinórban három triplát jelentett. Az i-re a pontot Bősz hármasa tette fel, 62-40-ről pedig nagy csodának kellett volna történnie a játékrész végére és a végjátékra ahhoz, hogy visszazárkózzanak. 

 

Bán vezényletével megpróbálták: helyenként Kelemen parádéját remeklését másolva dobálta a kosarakat, a zárónegyed elejére vissza is jöttek tíz pontra (79-69, 34. perc). Ekkor előbb Pinnyey, majd Borbáth zárkózott fel Kelemen mellé, a jó egy az egy elleni játékok és a felgyorsított tempó pedig nem ízlett a lábmunkában alulmaradó tiszaújvárosiaknak, így végleg el is dőlt a meccs. A 94-76-os végeredményt Bálint látványos zsákolása állította be: a fegyelmezett, kevés hibával játszó Kosársuli ellépett a Tiszaújvárostól a tabellán, és megerősítette negyedik helyét.

 

NB I/B Zöld csoport, 21. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 94-76 (23-16, 23-18, 24-23, 24-19)

Hódtói Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Gáal, Nepp, Tóth

Kosársuli: Varga Á. 3/3, Borbáth 10, Kelemen 37/21, Varga Z. 7, Bálint 13
Cserék: Pinnyey 15/6, Bősz 5/3, Kass 4, Knyur -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic

Tiszaújváros: Santiago 14/6, Bán 22/9, Gaál 4, Lakatos 10, Habel 8 
Cserék: Kovács 9/3, Asszú 4, Demkó 3/3, Okoh 2, Molnár -, Sándor -
Vezetőedző: Lekli József

 

Vuk Pavlovic: "Nagyon izgalmas mérkőzést játszottunk. Az első perctől kezdve fizikális volt a találkozó, látszott mindkét csapaton, hogy nagyon nyerni szeretne. Több alkalommal is úgy futottunk neki a jó védekezéseinkből a támadásainknak, hogy előnyöket tudtunk kovácsolni - a félidőre több mint tízpontos lett, és később ezt végig tudtuk tartani. Amikor diktálni kellett a tempót, akkor diktáltuk a tempót, amikor lassítani kellett, higgadtabban játszani, azt is tudtuk hozni. Maximális dicséret a csapatnak, keményen védekeztek, brusztosan játszottak, és a Tiszaújváros is jó ellenfél volt ehhez, hiszen jó százalékkal dobtak. Talán a végére kicsit elfáradtak és akkor tudtuk még jobban érvényesíteni az akaratunkat. Teljes mértékben elégedett vagyok, további sok sikert kívánok a Tiszaújvárosnak!"

 

Az U20-as csapat nagyon simán, 119-71-re győzött, így továbbra is harcban van a dobogós helyekért.

 

Folytatás március 3-án, pénteken a Győr otthonában.

 
 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Diplomát vettek át a Mezőgazdasági Kar végzősei

Diplomát vettek át a Mezőgazdasági Kar végzősei

Az ünnepségen 113 végzős, köztük kilenc országból érkezett hallgató vehette át diplomáját. Hagyományosan az ünnepségen kitüntetéseket is átadtak.
Ennivaló receptjeink - Farsangi fánkok

Ennivaló receptjeink - Farsangi fánkok

Itt az ideje a farsangi fánksütésnek. Ha nincs idő a kelesztéshez, jól jöhet ez a két villámgyors recept. Az egyszerű sok esetben nagyszerű!
Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – 7 immunerősítő növény

Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben – 7 immunerősítő növény

Az enyhe december ellenére ez meghűlések időszaka, amelyet egyszerűen átvészelhetünk, és ehhez nincs szükség gyógyszertári szuper porokra és erős antibiotikumokra.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.