SportBeslin Anikó csapata bejutott az országos elődöntőbe

2013. március 27., szerda
 
Beslin Anikó csapata bejutott az országos elődöntőbe

U12 korosztály március 24-én játszotta az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság Badó László Régió Döntő meccseit.

 

 

 


A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club U12-es csapata az elmúlt két évhez hasonlóan ismét kiharcolta a továbbjutást, így az U8-as és U10-es csapat után, harmadikként bejutott a bajnokság Keleti Országos Elődöntőjébe.

 

„Nincs könnyű helyzetben a csapat” mondja Beslin Anikó. „A tavalyi országos bajnokot, az Angyalföld csapatát kell legyőznünk ahhoz, hogy még tovább jussunk,” teszi hozzá az edző, aki a Vásárhelyi Híreknek még elmondta, a harmadik éve építgeti a csapatát, amely nagyon jól össszeszokott gárda, bár valamennyit most gyengültek azzal, hogy ketten elköltöztek a városból. „Nagyon bízom bennük. Két győzelem mindenképpen kell, hogy tovább jussunk” teszi hozzá Beslin Anikó edző.  

 

Végeredmény:


1. Kézilabda Szeged SE
2. Hódmezővásárhelyi LKC
3. Szeged KKSE
4. Lajosmizse Fekete István Ált. Iskola

 

 

A csapat tagjai: Bánfi Petra (k), Áncsán Fanni (k), Kandó Dorottya, Farkas Izabell, Blaskovics Ingrid, Viski Lili, Kovács Adrienn, Varga-Tóth Rebeka, Klemm Kata, Mészáros Sarolta, Molnár Sára, Földesi Gerda

 

Olvassa el ezt is!

Tudás és kreativitás

Tudás és kreativitás

A Németh László iskola két csapata vitte el a pálmát a bethlenesek elől, az idén is egy kis tehetséget felcsillantó és alapos fejtörést okozó Dömötör János Műveltségi Vetélkedőn. Eredményeekkel és képekkel!
Vásárhelyi tánccsapat képviseli Magyarországot a VB-n

Vásárhelyi tánccsapat képviseli Magyarországot a VB-n

Fogarassy Judit: A csoport egy része már óvodáskorában kezdte a táncot, odaadó kitartó edzéseik, a tánc szeretet jutatta őket a világbajnoki mezőnybe. Nagy képpel!  
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 15. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.