BulvárBáli divat 2018

2018. január 4., csütörtök
 

Azoknak a lányoknak, hölgyeknek, akik a január 6-án a Bethlen Bállal elstartoló 2018-as hódmezővásárhelyi báli szezon következő 6-7 báljainak valamelyikén új ruhával vesznek részt, néhány most futó divattrend ötletet ajánlhatunk, ha végignézik Galériánkat!

Ezek persze azoknak is nyújthatnak némi támpontot, akik a meglévő ruhatárukból válogatják össze az alkalomhoz szánt darabokat.


 

 

Néhány évvel ezelőtt a vásárhelyi Ecker Szilvia – Essende - divattervező a Vásárhelyi Hírek hölgyolvasóinak megfogalmazott véleménye szerint „sokan előnyben részesíti a kétrészest, mert azt egy nadrággal, egy szoknyával még színházba, egyéb helyre fel tudják venni, ahová nem kell a báli szoknya.” 

Már nem csak a vörös szőnyeges eseményes dresszek kiváltsága lesz a magasan végződő hasíték. A szexi trend 2018-ban a tunikákon, midi ruhákon és még a nadrágokon is megjelenik.

A báli szezonkor előcsalogathatjuk magunkból a dámát és flitterekkel, csillámokkal, szőrmével, gyöngyökkel. De megérkezett a hímzett díszítések trendje is. Ha nagyon követni akarjuk a divatot, akkor érdemes tudni, hogy 2018 divatszíne a világon, egy titokzatosan merész, misztikus szín lett a tuti befutó: az ultraibolya lett (Erről ITT olvashat részletesen!).

Az idei trend másik jellemzője az „oversize” ami az alkatával kevésbé elégedett lányoknak kedvezőbb, de van hátránya is.

 

Ezért aztán a báli viselet kigondolása közben érdemes figyelembe venni néhány jótanácsot:

Az ideális alkalmi ruha tökéletes ívekben követi az alakot, elrejti a kevésbé vonzó területeket és kiemeli azt, ami a legszebb bennünk. Viselésével egyedinek és lenyűgözőnek érezhetjük magunkat.

Érdemes az alaktípusunknak megfelelően öltözni, (a tükör előtt állva sok esetben ne a barátnőkre, hanem inkább a józan ítélőképességünkre hallgatva döntsünk.)

- Körte alakra (szélesebb csípő mint váll) válasszunk hangsúlyos nyakmegoldású, de egyszerű, lehetőleg sötét egyenes szoknyarésszel rendelkező estélyit.


- Az alma alakúak a hasi téjákon visszafogott, egyszínű ruhát keressenek, amelyek láttatni engedik formás lábaikat (a térd fölé érő ruhák előnyösek). A dekoltázs legyen V, ez alakjukat hosszítani fogja.


- A homokóra alkatúak szinte bármilyen szabást kipróbálhatnak, de óvakodjanak azoktól a ruháktól, amelyek elrejtik hangsúlyos derekukat.


- A fiús testalkatú lányok keressék a minél több fodrot, csipkét, amelyek kiemelik nőies vonalaikat.


- A fordított háromszög alakúak (a mellbőség sokkal szélesebb, mint a csípő) nem kell elrejtsék csodálatos dekoltázsukat, azonban figyeljenek arra, hogy derékban karcsúsított legyen a ruha és a szoknyarész kerekítse csípőjüket.

 

Összefoglalva: egy karcsú modern nő számára könnyű megtalálnia egy tökéletes, divatos ruhát, hisz az ő méretében rengeteg szép ruha kapható. Egy molett test azonban nem ennyire áldásos. Ebben az esetben a minél egyszerűbb, sötétebb tónusú ruhák viselete az ajánlott. A szabás mindig legyen testhez álló, de nem túl szoros. Az alacsony nőket a hosszú estélyik magasítják. Egy kis idő és energia szükséges, míg sikerül megtalálnunk a tökéletes ruhát.

Az anyagok idén továbbra is egyre könnyedebbek. Főként a muszlin, a zsorzsett a selymek, a shantung, a csipke és a szatén a jellemző.

Egy szó, mint száz, ezekből is látható idén is tegyük félre a fiúsabb jellegű ruhadarabokat, 2018-ban – a bálokban is – továbbra is hódít a szupernőiesség.

 

Kapcsolódó cikkünk:


 

Báli menetrend 2018

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Célkeresztben a gyerekek és a honvédelmi nevelés

Célkeresztben a gyerekek és a honvédelmi nevelés

Pisztoly, puska, gyerek kezébe nem való, vallja a hazai gyermekes szülők legtöbbje, azonban ezt most felülírja a kormány. Vásárhelyen is létesítenek lőteret.
Január elsején született az év első vásárhelyi babája

Január elsején született az év első vásárhelyi babája

Elsején délután jött a világra Hódmezővásárhely első babája, Kócsó András Kolos. Tavaly 6 napot kellett várni, hogy megszülessen az első vásárhelyi baba. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát