MozaikPrince, Bowie, Jimi Hendrix kedvence az Év színe 2018-ban

2017. december 12., kedd
 
Prince, Bowie, Jimi Hendrix kedvence az Év színe 2018-ban

Az eredetiséget és az előremutató gondolkodásmódot hivatott szimbolizálni. A Pantone vállalat minden év decemberében megválasztja a következő év hivatalos árnyalatát, ami meghatározó lesz a divatvilágban, a sminktrendekben és a lakberendezésben is.

 

 

 

 

 

 

2016-ban a púderrózsaszínes rózsakvarc és a derűs kék nyert el a címet, 2017-ben pedig a levélzöld lett az év színe! Most pedig egy titokzatosan merész, misztikus szín lett a tuti befutó: az ultraibolya. 

Hivatalos nevén: Pantone 18-3838 TCX

 

A Pantone úgy írja le az árnyalatot, hogy a drámai módon provokatív és átgondolt lila rámutat az eredetiségre, a leleményességre és jövőt jelképezi – utat mutat a következő évre! 

Leatrice Eiseman, a Pantone igazgatója azt mondta, az árnyalat pont olyan összetett, mint a világ, amiben jelenleg élünk. „Két dinamikus színből áll, a kékből és a pirosból.  A lila egy bonyolult szín. Bonyolult világban élünk, ezért egy bonyolult színt választottunk.”

 

A Pantone, ami most ünnepli az év színe verseny 10. évfordulóját, közölte, hogy a színnel az emberi kreativitás előtt tisztelegnek, akár a világűr vagy a lélek felfedezését célozza, vagy a tudomány és a művészetek kiaknázását. Külön kiemelték Prince-t, David Bowie-t és Jimi Hendrixet, akikre jellemző volt ez a szín.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

2017 divatszíne a természet felé fordul

 

Itt vannak a 2016-os év divatszínei

 

Itt van a 2015-ös divatszín

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szárítógép égett egy vásárhelyi családi házban

Szárítógép égett egy vásárhelyi családi házban

December 10-én kigyulladt egy szárítógép, amit a város hivatásos egységei eloltottak. Két típusnál előfordul az öngyulladás. Önnek milyen van?
Mire vigyázzunk a vásárlás forgatagában

Mire vigyázzunk a vásárlás forgatagában

Vásárhelyen is folytatódott az Országos Rendőr-főkapitányság 2015-ben indított vagyonvédelmi prevenciós programja. A vásárlás veszélyeire hívták fel a figyelmet.
Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Thomas Dambo kortárs művésznek eddig 150 szobra van szerte a világban, a legújabb pedig Hódmezővásárhelyen, a Kása-erdőben.

Kosársuli győzelemmel kezdte az új szezont,

Kosársuli győzelemmel kezdte az új szezont,

A csapat a negyedik negyed második feléig szoros meccset játszott a Pénzügyőrrel a Hódtói Sportcsarnokban, végül 10 ponttal győzni tudott.
 

És ezt már olvasta?

A zongorák királya a Péczelyben
A zongorák királya a Péczelyben Steinway & Sons zongorát kapott a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola. Hamarosan koncerttel avatják fel.
 
Rádió 1 Vásárhelyen is
Rádió 1 Vásárhelyen is A Rádió 1-nek az országban 46 frekvencián, vagyis ennyi településen szól helyi rádióként. A 47-dik Hódmezővásárhely lett.
 
Készül a monográfia újabb kötete
Készül a monográfia újabb kötete A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 
Nem jött össze a győzelem
Nem jött össze a győzelem Október 17-én este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában megvolt az esélye a győzelemre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 39. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket
Olga köszöntötte a vásárhelyieket Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
 
Nyert a Kosársuli az egriek ellen
Nyert a Kosársuli az egriek ellen Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.