GazdaságA legmegbecsültebb leány

2015. október 8., csütörtök
 

A körülbelül 750 dolgozóval és a további közvetve, részben szolgáltatóként bedolgozó 120 fővel, Vásárhely legnagyobb munkáltatója a Villeroy&Boch.

 

 

 

 

 

Október 8-án az egykori Edénygyár alapításának most 50 éves évfordulójára rendezett sajtóbeszélgetésre volt hivatalos a Vásárhelyi Hírek.

 

A vásárhelyiek életét is döntően befolyásoló gyáralapítás részleteiről beszélt Hideg Gábor ügyvezető igazgató, aki egyúttal a gyár történetének legalaposabb ismerője. A gyár múltjáról elmondta: 1962-ben született döntés arról, hogy porcelángyárat alakítanak ki a hagyományosan a mezőgazdaságból élő Hódmezővásárhelyen. 1965-ben tették le a cég elődje, az Alföldi Porcelángyár alapkövét. A tervezők valódi nagyüzemben gondolkodtak, komplex edény-, szaniter-, burkológyártásban. Mint mondta, a szocialista iparosítás számára olyannyira fontos volt az üzem, hogy korszerű olasz és nyugatnémet gépeket vásároltak. Annak idején 3000 ember dolgozott a gyárban, és mint mondta, a négy vásárhelyi nagyüzem közül az Alföldi Porcelánygyár egyedüliként élte túl a gazdasági változásokat. 1991-ben alakult részvénytársasággá, amelyben az állami tulajdon mellett, 9 % része volt Vásárhelynek, és mint az ügyvezető igazgató emlékeztetett rá, ezért lett a Felügyelő Bizottság tagja Rapcsák András, akkori polgármester.

 

A privatizáció során az Európa legnagyobb kerámiagyártója, a 270 éves családi vállalkozás, a Villeroy&Boch AG lett a tulajdonos, amelynek a „legmegbecsültebb leánya” a vásárhelyi gyár. Ezt a kifejezést már Jürgen Kehling, a Villeroy & Boch műszaki igazgatója mondta a Vásárhelyi Híreknek. Mint mondta, a vásárhelyi leányvállalata lett a konszern legnagyobb szanitergyára, és az itt dolgozó szakemberek a konszern innovációjához, a fejlesztésekhez is jelentősen hozzájárulnak.

 

A cég 2014-es forgalma 20 milliárd forint volt, ebből 17 milliárd forintot tett ki az export.

Vásárhelyen évente 1,2 millió darab szaniterkerámiát állítanak elő. A termékek egyharmada az Alföldi márkanévvel értékesített áru, amellyel 50 százalék fölötti részesedéssel piacvezető a cég Magyarországon. Egyúttal a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat legnagyobb adózója is.

Almási István polgármester arról beszélt, hogy a Villeroy & Boch Magyarország Kft. és az önkormányzat között példaértékű a kapcsolat. A polgármester két példát említett: a Vásárhelyen évente megrendezett - nagy hagyományú - Kerámia Szimpóziumot, amelynek résztvevő alkotói számára anyagot, égetési lehetőséget biztosít. Azt is megemlítette, hogy a gyár menedzsmentje, a kárpátaljai Mezőváriban adakozásból építendő új óvoda teljes szaniterigényét biztosítja, a 3 millió forint adomány mellé.

 

A Vásárhelyi Hírek szakember utánpótlással kapcsolatos kérdésére Hideg Gábor ügyvezető igazgató elmondta, a duális képzés mindenkinek jót jelent, igaz, az elmúlt években eddig is nagyon jó együttműködés alakult ki a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrummal. A társaság közös tanrend alapján 20-40 diákot fogad. A fiatal kerámiaipari szakemberek 50-60 %-a a Villeroy&Boch Magyarország Kft. -nél vállal munkát tanulmányai végeztével.

Jürgen Kehling az anyavállalt műszaki igazgatója azt is hozzátette, a hódmezővásárhelyi gyár a konszern legbiztosabb lábakon álló, stabil egysége.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bajok vannak a Földünkön

Bajok vannak a Földünkön

A Téglagyári Tanösvényre szervezett program állomásainak mindegyike arról szól, hogy nemcsak védeni kell az állatokat, hanem a tartások felelősséggel is jár. Képekkel!
A kormány elzárhatja az energetikai EU-s pénzcsapokat

A kormány elzárhatja az energetikai EU-s pénzcsapokat

A magántulajdonú házak és lakások helyett kormányzati épületek felújítására költe­né a kormány az elkövetkező hét évben az e célra érkező több százmilliárdnyi uniós forrást.
Átadták a Boldog Gizella-díjakat

Átadták a Boldog Gizella-díjakat

A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését 19-én este adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán

Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán

Megfékezték a tüzet hétfőn Hódmezővásárhely-Batidán, a lángok - a drónos magassági mérés szerint - végül 93 hektár gyepet, tarlót érintettek.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott: „ezt a küzdelmet nem adjuk föl, nem fogjuk engedni azt, hogy a sok másik ellopott kastély után a szabadkígyósit is ellopják”.
 
Tanévnyitó az MGK-n
Tanévnyitó az MGK-n Általános és pótfelvételi eljárás, valamint a nemzetközi felvételi eljárás végén 253 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára.
 
Iskolakezdéskor is van jó megoldás
Iskolakezdéskor is van jó megoldás Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
 
Különleges vendég Vásárhelyen
Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 32-33. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.