Kultúra, oktatásBajok vannak a Földünkön

2015. október 6., kedd
 

A kevésbé szem előtt lévő, veszélyeztetett fajokra és a természetes élőhelyek megóvásának fontosságára hívja fel a figyelmet a Természetvédelmi Világalap (WWF) az idei Állatok Világnapja (október 4.) alkalmából. Országszerte a világnaphoz kapcsolódva számos programot szerveztek, amelyből Hódmezővásárhely sem maradt ki. Október 5-én hétfő délután a Téglagyári Tanösvényhez várták a gyerekeket és a felnőtteket.

 

Fotók: VH 

 

 

Többek között bepillantást kaphattak a madárgyűrűzés fortélyaiba, volt terápiás kutyabemutató, madarász bemutató egy gyönyörű héjjával, kemencés kenyérsütés.

 

„Nem lehet közhelyekkel hatni a gyerekekre, sokkal célravezetőbb az élménypedagógia, vagyis éppen egy ilyen délután” - mondta Walterné Böngyik Terézia a Vásárhelyi Híreknek.

 A Szent István Általános Iskola igazgatója, a tanösvényi délután főszervezője a vásárhelyi Környezeti Információs Központ vezetője szerint a Téglagyári Tanösvényre szervezett program állomásainak mindegyike - közvetve vagy közvetlenül - arról szól, hogy nemcsak védeni kell az állatokat, hanem a tartásuk felelősséggel is jár. Ugyanakkor a mai gyerekeknek interaktív módon meg kell mutatni szüleink, nagyszüleink életének, máig is hasznosítható értékeit.

Az egyes állomásokon a gyerekek  arról is hallhattak, hogy az utóbbi évtizedekben az emberiség tevékenységének káros következményei miatt az új fajok megjelenése és a kipusztuló fajok száma között megbomlott a dinamikus egyensúly.

Mint azt Walterné Böngyik Terézia elmondta, a mai gyerekek a maguk lehetőségén belül tenni tudnak ellene, ezért lényeges az úgynevezett érzékenyítés, hogy megértsék: a mindennapjaikban mit tehetnek a környezet megóvásáért..

 

A gyerekek láthatóan hatalmas élvezettel vetették bele magukat a Tanösvény idilli környezetébe, az iskolások sorra járták az egyes állomásokat, a program végére érkezett zápor tovább növelte a jó hangulatot.

 

A természetben töltött délutánnak volt még egy jutalma: egy pompás szivárvány, amely pont a téglagyári tavak felett ívelt át. Igaz, Földünk helyzete azért nem ennyire „szivárványos”, hiszen például, mint azt Walterné Böngyik Terézia a gyerekeknek is elmondta óránként 3 állatfaj pusztul ki a Földön.

 

Az pedig hozzátehetjük: az egyes fajok eltűnése a teljes ökoszisztémára lényeges hatással lehet, mert ebben a rendszerben minden fajnak meghatározott szerepe van.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely bájos és törékeny büszkesége

Vásárhely bájos és törékeny büszkesége

Diáktársai, tanárai köszöntötték ma délelőtt Márkus Mollit, aki hazai viszonylatban különleges, Hódmezővásárhely sporttörténetében pedig egyedülálló eredményt ért el. Képekkel!
Országos minta lehet

Országos minta lehet

Elkészült egy országosan egyedülálló vizsgálatsorozat kiértékelése, amely hódmezővásárhelyi gyerekek egészségi állapotáról ad átfogó képet.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.