KözéletA gyönyörű szép borok estje

2012. február 14., kedd
 
A gyönyörű szép borok estje

Február 17-én este nem csak szóban, hanem ízben is jelen lesz Hódmezővásárhelyen a villányi borvidék eszenciáját illusztráló különleges borsor.

 

 

 

 

 

 

Még el sem érkezett a Ginkgo Sas február 17-i Borestje, de Krenner Csaba a Vásárhelyi Hírek érdeklődésére  máris egy rögtönzött „borívet” írt le a villányi Bock Pincészet bemutatásra váró nedűiből. A borász-kereskedelmi vezető, a jó kedélyű, nagyon színvonalas, humorral fűszerezett borbemutatóiról ismert. A Bock Pincészet minden évjáratáról tud szakmai ismérveket, műhelytitkokat. A Ginkgo Sas pénteki borestjén bemutatásra kerülő borsor bevezetőjéről, a 2010-es Hárslevelűről röviden fogalmazott: „ez is egy gyönyörű szép” bor. Hozzátette, tokaji jegyeket hordozó nedű 30 év feletti tőkéken termett általában túlérett szőlőből, reduktív technológiával készül. Az est nyitó bora után a villányi borvidékre jellemző vörösre váltva, a 2011-es Portugieser Rosét, majd a 2008 Cabernet Sauvignont, a desszert előtt pedig a 2008-as Bock Ermitage-t kortyolhatja a közönség. Ez utóbbiról Krenner Csaba azt mondta, ez a bor 5 szőlőbirtok válogatásából való és szinte „belépő” a nagyborok világába. Végül de nem utolsó sorban a desszerthez a sommelier a 2007-es Royal Cuvée-t ajánlja, kérdésünkre határozottan állítva, hogy a csokoládéval csak is ezt a bordói jellegű bort kell megízlelni.

 

Február 17-én este nem csak szóban, hanem ízben is jelen lesz Hódmezővásárhelyen a villányi borvidék eszenciáját illusztráló különleges borsor. Este 7 órától tehát Krenner Csaba ajánlásával, a Bock Pincészet mutatkozik be a borínyenceknek. A jó borok mellé, a Fekete Sas mesterszakácsa készíti a kulináris élvezeteket, azoknak, akik együtt szeretnének hódolni a gasztronómia és a borászat különleges kapcsolatának.

 

Menü:

 

Amuse-bouche

Vajas – póréhagymás házi bagett zöldfűszeres túróval, lila burgonya chipsszel

 

Előétel

Abált malaccsászár füstöltlazac krémmel, zöldség kavalkáddal

 

Főétel

Konfitált marha steak újragondolva sós mákos nudlival, meggyes párolt káposzta habbal

 

Sajt

Sajtválogatás aszalványokkal, forró pirítóssal

 

Desszert

Csokoládés krémes bodzahabbal, mentás roppanccsal

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Dél Dunántúl esszenciája a Ginkgo Sasban

 

Szelíd borok fenséges ízek

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít, de az önkormányzat is végeztet szúnyogírtást, szükség szerint többször is egy szezonban.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Április 26-án az Országos Rendőr-főkapitányság székházában a rendőrség és a tűzoltók  védőszentjének napjáról.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 15. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.