SportA csongrádi önkormányzat elismerését kapta Kása Viktória

2013. június 16., vasárnap
 
A csongrádi önkormányzat elismerését kapta Kása Viktória

A hódmezővásárhelyi Hód Fitness színeiben versenyző sportoló 2012-ben végzett kiemelkedő teljesítményét ismerte el, lakóhelye Csongrád város önkormányzata.

 

 

 

 

 

Kása Viktória a hódmezővásárhelyi Hód Fitness SE egyik erőssége. Sportpályafutása egyik kiemelkedő eredménye volt, amikor 2012-ben a X. Fit-Kid Európa Bajnokságra kvalifikálta magát egyéniben és csapatban is. Ennek a aranyérem és csapatban egy ezüstérem lett az eredménye. Az elmúlt négy évben a versenyekre Miklós Melinda, Rácz Ildikó és Dr.Szatmáry Zoltán készítette fel.

Állítása szerint mindig mozgékony gyerek volt, többféle sportot kipróbált, de leginkább a fitness állt közel hozzá. 7 éves kora óta űzi ezt a sportágat.

A 2012-ben elért sikeres versenyek után felkerült a fit-kid I. osztályba. A versenyeken  egyéniben valamint csoportosan indul.

Állítása szerint a versenyekre való felkészülés igen sok időt vesz igénybe , ami hetente 5x2-3 órát jelent. Tegyük hozzá Csongrádról jár át Hódmezővásárhelyre, ahol ettől az évtől már a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ tánctermében vannak az edzések. A versenyszezon tavasszal és ősszel zajlik le. Idén is már több országos bajnokság volt egyéniben és csapatban.

A hódmezővásárhelyi Hód Fitness színeiben versenyző Kása Viktória, lakóhelye Csongrád önkormányzatától a napokban vehette át a város által neki ítélt Év ifjúsági sportolója címet.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pókerarc a szóbeli érettségin

Pókerarc a szóbeli érettségin

A Vásárhelyi Hírek néhány ötlete a szóbeli érettségi előtt különösen „parázóknak”. Vásárhelyen 745 diák szóbelizik június 17 és 28-a között.
A gyereknek csak jót

A gyereknek csak jót

A holnap nyíló kétnapos szegedi kiállításra ellátogató szülőknek szeretnének kedveskedni azzal, hogy a kézzel készített, valódi bőr egy pár gyerekcipőt és egy pár szandált tízezer forintos áron vásárolhatnak meg.
A 10. helyen zárt a Kosársuli

A 10. helyen zárt a Kosársuli

Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.