Március 15-e alkalmából Hódmezővásárhely város Pro Urbe díjat adományozott Kenéz Heka Etelkának. Az írót, költőt, a Szent György Lovagrend tagját, énekest a város egyik mecénásának tartják.
Fotó: VH
Nyolcvanöt saját kiadású verseskötetének, egyéni eszmeiséggel, sokszor misztikummal átszőtt filozófiai tartalmú írásait tartalmazó könyveinek százait adományozta hódmezővásárhelyi iskoláknak, intézményeknek. Nemcsak a szellemi táplálékot, hanem rendszeresen valódi anyagi segítséget is nyújt a rászorulóknak. Vásárhely szülötte, Kenéz Ernő operaénekes özvegye továbbá, saját költségén domborműveket, szobrokat is adományozott, többek között például a Bethlen Gábor Református Gimnáziumnak. Megalapította a Gyűrű-díjat, amit minden évben a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény egyik tehetséges magánének szakosa kaphat meg.
A város elismerését azzal is kivívta, hogy 2013 őszén Kenéz Ernő és Ilosfalvy Róbert operaénekesek, valamint Antal Imre zongoraművész, televíziós személyiség domborművének adományozásával megteremtett, egy a vásárhelyi jeles személyiségekre emlékező panteont a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, erre a célra kialakított oldalán.
Kenéz Heka Etelka a Pro Urbe Díj kapcsán a Vásárhelyi Híreknek beszélt magáról, életéről.
„Valamikor régen Dél-Baranyában születtem az év októberében. Elemi iskoláim Baranyában végeztem, magyar nyelven. Nem voltam még 8 éves, amikor édesanyám elhunyt. Édesapán Bácskába újranősült, így Bácsmonostorra költöztünk. Ott nem volt magyar iskola, így szerb gimnáziumban érettségiztem. Utána Szabadkán végeztem a tanítóképzőt. Ez volt akkor az egyedüli magyar nyelvű tanulási lehetőség.
Tanítóként nem dolgoztam, mert énekelni vágytam. Az újvidéki Konzervatóriumba jártam privát énekórákra Márkovics Margithoz, a Bécsi Opera magánénekeséhez. Közben az újvidéki rádiónál énekeltem 40 különböző műfajú dalt: operát, népdalt, műdalt.
Az Újvidéki Magyar Színházban játszottam operettekben, dívát jelenítettem meg. Statisztikus és könyvelői képzéseken vettem részt hosszabb ideig, majd az éneklés mellett dolgoztam.
Később Bécsben kaptam állást énekesként a Raimund Theater-ben, ahol Rökk Marika, a 60-as évek magyar dívája is énekelt. Karrierjét valaha Magyarországon kezdte. Később Dániába kaptam szerződést a Magyar Privát Színháznál, ahol a vezetőség valamikor a rádióban, színháznál, valamint Budapesten zenekarban játszott, zongorázott. Az igazgató fia Hamburgban egy varietében zongorázott a két Beatles fiúval többször Dániában, így aztán ismeretséget sikerült kötnöm velük.
Jártam Göteborgba is fellépni. Énekművészként szerepeltem (pl. világslágereket angolul, németül, olaszul nápolyi dalokat, olasz románcokat, dalmát tengeri dalokat, magyarul városi dalokat énekeltem).
A 70-es évek elején jöttem először Budapestre operaénekesként. Itt ismertem meg véletlen során férjemet, a hódmezővásárhelyi születésű ifj. Kenéz Ernőt. Szerelem volt első látásra. Két hónap után bécsi lakásomba költözött.
Férjem egy vásárhelyi gazda id. Kenéz Ernő fia volt, aki 800 holt földet, 3 tanyát, 2 házat az államosítás idején elveszített.
Az operából 15 év után - mint osztályidegent - elküldték, így visszatért eredeti, gyógyszerész szakmájához, Kőbányán volt gyógyszertári vezető.
Később kijött Bécsbe hozzám, ezt követően nyitottunk egy magyar éttermet, magyar zenével és ott énekeltünk. Az étteremben rendszeres vendégeink voltak magyar diplomácia képviselői, éppúgy, mint az osztrák közélet tagjai.
1998. február elsején elhunyt a férjem, azóta Hódmezővásárhelyen élek. Mára már - részben férjemnek köszönhetően - második szülőföldemnek tekintem Hódmezővásárhelyt.
Szeretem a városközpont pompáját, az utcák álmodozó hangulatát. Szeretem a földe, mely megnyugtat. Szeretem az ős bölcs magyar agyagba gyúrt gondolatokat. Szeretem az ősbánatos tanyákat, ahol feljön az üde nap, szép színeket fest a tájra és a szívem kitárja. 85 kötet versem életre keltette Vásárhely és a tanya délibábja. Elhozta a honi szeretet a medicsőült tiszta világában.”
