SportZáróforduló és bajnokavatás

2016. május 6., péntek
 
Záróforduló és bajnokavatás

Nem csak egy egyszerű, hétköznapi bajnoki lesz a szombati, hiszen az utolsó forduló meccseinek eredményeitől függetlenül a HLKC felnőtt és junior csapata is már biztosan bajnoknak tekinthető.

 

 

 

 

Ezzel a vásárhelyi egyesület fennállásának eddigi legjelentősebb sikerét könyvelheti el, hiszen a bajmoki cím megszerzésével alanyi jogon kiharcolták az NBI/B osztályba való feljutás lehetőségét az előttük álló 2016/2017-es bajnoki esztendőre.


A HLKC vezetése szerint, a zárófordulóban szeretnének méltón búcsúzni lelkes hazai közönségüktől, jó játékkal és győzelemmel kívánják megköszönni az egész szezonban kapott támogatást.

 

Gaál Adrienn vezetőedző: “Az eddigi legjobb szezonunk utolsó mérkőzése következik, ráadásul itthon játszunk. Minden adott ahhoz hogy könnyed és nagyon élvezhető kézilabdát lásson az aki eljön!"

 

Kothencz Vivien csapatkapitány: “Ez lesz az utolsó mérkőzésünk az idei bajnokságban. Összeszokott, régen együtt játszó csapat a Szeghalom , a mi gyors játékunkat kell rájuk erőltetni. Szeretnénk látványos játékkal és győzelemmel búcsúzni a közönségünktől, ezért mindent meg fogunk tenni!”

 

Tehát május 7-én, szombaton a Balogh Imsi Sportarénában NBII Dél-Kelet csoport női kézilabda bajnokság – 20. fordulójában  16 órától lesz a junior mérkőzés, 18 órától pedig a felnőtt mérkőzés.  Az ünnepélyes éremátadás, bajnokavatás 19 óra 30 perckor kezdődik.

 
 
Forrás: HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Egy kis terápiás izgalom

Egy kis terápiás izgalom

Első pillanatra nem minden gyerek fogadta kitörő örömmel a szőrgombócok barátságos közeledését. De aztán hamar helyére kerültek a dolgok. Képekkel!
Vásárhelyen a Junior EB körül forgott a világ

Vásárhelyen a Junior EB körül forgott a világ

Vásárhelyen mutatták be a Junior EB új imázsfilmjét. Gyurta Dánielt tortával lepték meg születésnapján. A bajnok a két vásárhelyi úszónak is szurkol majd az EB-n. Képekkel!
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.