Kultúra, oktatásViva La Musica!

2015. szeptember 27., vasárnap
 
Viva La Musica!

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre - idén éppen 40 éve - emelte október 1-jét a Zene Világnapja rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését, a zene fontosságának elmélyítését.

 

 

Képünkön a lisztes gyerekek énekelnek (Fotó: VH archív)

 


Életünket keresztül-kasul szövi a zene, a bölcsőtől a sírig. A zene, ami az ember legősibb kifejezési formája, eszköze, amely ősibb, mint a nyelv. Még írni se tudott az emberiség, amikor a hang és a szó hatalmába kerítette.

 

A Zene Világnapját különböző módon ünneplik szerte a világban, illetve Magyarországon. Szinte természetes, hogy a muzsika aktív művelői lelkesebben és jóval gazdagabb formában fejezik ki a zene iránti szeretetet.

Van ahol egész heti programfolyamba vonják be a fiatalokat, mint például hagyományosan a vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában. Mint a neve is utal rá, az ének, a zene az elsőtől a nyolcadikig központi szerepet kap. Így aztán a szeptember 28-tól kezdődő programsorozat az iskola valamennyi diákját, vagy résztvevőként, vagy hallgatóként érinti.

 

„A Zene Világnapja tiszteletére hagyományainkat követve és egy kicsit bővítve szerveztük meg idén a Zenei  Hét programjait”- mondta Forrainé Kószó Györgyi a Vásárhelyi Híreknek. Az iskola igazgatója a programokat részletezve elmondta, mindennap egy-egy kiemelt területet foglal magába. A hétfői napon a Vásárhelyi kőfal jelképes megjelenítése mellett, a "Vásárhelyi népdalcsokor" eléneklésével a kiemelt figyelmet érdemlő Vásárhelyi kőfalra irányítják tanulóik figyelmét. Szerdán pedig a kőfalnál énekelnek az iskolások. A közösség- és szemléletformálás eszközét gazdagítja a pénteki nap, amikor a testvérosztályok mutatják be egymásnak énekes, hangszeres tudásukat.

 

Részletes program:

 

HÉTFŐ (09. 28.)

„Vásárhely kővel van kerítve”

11 óra: Vásárhelyi népdalcsokor éneklése az udvaron minden tanuló részvételével

 

KEDD (09. 29.)

„Zene” a tölgyfa körül

11 óra: - Az irodalmi színpad rövid műsora, - „A zene az kell” Az iskola mottó éneklése az udvaron - Ritmusjáték a tölgyfa tövében az alsó tagozatosokkal.

 

SZERDA (09. 30.)

„Muzsika képekben”

Kottázási szépíró verseny és karikatúra-verseny pályamunkáinak kiállítása.

 

14 órától A Kőfalnál a Kiskórus és a Gyermekkar népdalcsokrot énekel.

 

CSÜTÖRTÖK (10. 01.)

„A népzene napja”

11 órakor kezdődik a hangszerbemutató egy rendhagyó énekóra keretében Krajcsovics Lillával és Korsós Kingával a Lányi-teremben. Délután pedig népi játékok és táncház lesz Miklósné Papp Szilvia vezetésével.

 

PÉNTEK (10. 02.)

„A Zene Világnapja”

9 órától a Zene Világnapja megünneplése 1-8. évfolyamon testvérosztályokkal kishangversenyek keretében az énekteremben. A délelőtt folyamán kerül sor a pályázatok eredményhirdetésére, jutalmazásra is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Legyen kórus minden iskolában

Legyen kórus minden iskolában

A tárca a következő időszakban pályázatot ír ki új iskolai kórusok alakítására, valamint a működő kórusok segítésére, fejlesztésére.
A D-vitamin-hiány fele sem tréfa

A D-vitamin-hiány fele sem tréfa

Évek óta a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos tél végére. A pótlásra szeptember második felétől már mindenképpen szükség van.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.