Kultúra, oktatásVigyáznak a magyar nyelvre

2016. május 11., szerda
 

"A nyelv olyan, mint az ég a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával." Kazinczy Ferenc emlékezetes mondását május 10-én a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában 27 kisdiák bizonyította.

 

 

 

 

 

 

Minden évben hagyományosan a Németh László Gimnázium és Általános Iskola rendezi a versenyt. A gyerekeknek először egy szabadon választott, majd egy kötelező ismeretterjesztő szöveget kellett felolvasni - szintén hagyományosan - a növény -, vagy állatvilágból.

 

Az 4-4 tagból álló zsűri a szövegek tartalmához és szerkezetéhez igazodó hangmagasságot, a helyes hangsúlyozást, dallamformálást, a megfelelő artikulációt, hangerőt, beszédtempót és szövegértést, szöveghűséget értékelte.

Pintérné Elekes Edit, a Németh László iskola alsó tagozatos munkaközösség-vezetője, a városi Kazinczy szépkiejtési verseny szervezője szerint ennek a versenynek a szép beszéd fontosságára kell, hogy felhívja a figyelmet. A résztvevő harmadikos – negyedikes gyerekekre még nincsenek befolyással a kommunikációs trendek. „Ők a mi reménységünk” mondta Pintérné.

Május 19-én a megyei versenyen kategóriánként az első három tanuló képviseli Hódmezővásárhelyt.

 

Eredmények:

 

 

 

3. ÉVFOLYAM

 

  1. 1.       

Kolozsi Kitti Júlia

Szőnyi Benjamin Református Ált. I.

 

Kenézné Józsa Gabriella

  1. 2.       

Szappanos Ilona

Liszt Ferenc Ének –Zenei Általános Iskola

 

Miklósné Pap Szilvia

  1. 3.       

Doktor Dorina

 

Varga Tamás Általános Iskola

 

Héjjáné Hódi Ilona

  1. 4.       

Rácz Kristóf     

Szent István Általános Iskola

 

Csonkáné Détár Ágnes

  1. 5.       

Spissák Lilla

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

 

Máté-Hadár Zsuzsa

  1. 6.       

Herczeg Boglárka

Németh László Gimnázium és Ált. I.

 

Pintérné Elekes Edit

 

 

 

 

4. ÉVFOLYAM

 

 

Tanuló neve

 

Iskolája

 

Felkészítő tanár

  1. 1.       

Haladi Bence

Liszt Ferenc Ének - Zenei Általános Iskola

 

Vargáné Dezső Zsuzsanna

  1. 2.       

Körtvélyessy Luca Zsuzsanna

Szőnyi Benjamin Református Á. I.

 

Lantosné Schmidt Klára

  1. 3.       

 

Papp Dorina

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

 

Juhász Mária

  1. 4.       

Oltványi Lili

Németh László Gimnázium és Ált. Isk.

 

Donnákné Budai Ildikó

  1. 5.       

Varga Dániel

Németh László Gimnázium és Ált. Isk.

 

Tóth Zsuzsanna

  1. 6.       

Deák Norbert

Varga Tamás Általános Iskola

 

Kóródiné Janicsek Éva

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megunta a tekerést

Megunta a tekerést

Megunta a tekerést, de nagy meggondolatlanság volt a jól bevált lábhajtásút, Dongó motorosra cserélni. Nemcsak a magas benzinárak lesz a büntetése.
Bocisimogatás joghurt kóstolóval

Bocisimogatás joghurt kóstolóval

Mezőgazdasági Kar nemrég indított programjának keretében a Németh László Gimnázium és Általános Iskola 7. osztályos tanulói látogattak el a Tangazdaságba. Képekkel!
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.