SportVeszélytelen támadás, áthatolhatatlan védekezés

2018. február 5., hétfő
 
Veszélytelen támadás, áthatolhatatlan védekezés

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club Felnőtt Női csapata számára a várt papírforma szerint alakult Egerben az NBI/B tavaszi nyitó fordulója.

 

 

 

(Fotó: Eszterházy KFSC)

 

 

 

Az első 10 perc után a listavezető hazai csapat állva hagyta a vásárhelyieket, innentől esélyük sem volt a pontszerzésre.
Pedig jól indult a meccs, gólszegény első 10 perc után még a HLKC-nál volt az előny (3-4), ami főként koncentrált, jó védekezésüknek volt köszönhető. Ekkor azonban a hazai csapat ellépett és innentől gyakorlatilag csak a különbség aránya volt kérdéses. A vásárhelyiek védelme ugyan elfogadhatóan működött, az ellenfél kapuja előtt viszont teljesen veszélytelenek voltak. Az egriek szinte áthatolhatatlan falat húztak kapujuk elé, ha pedig a HLKC nagy nehezen helyzetbe került, hiányzott a koncentráció és a higgadtság a befejezésnél.

 

Eszterházy KFSC – Hódmezővásárhelyi LKC 28-15 (12-6)

NBI/B keleti csoport, női felnőtt bajnokság
2018. február 3., Eger – 150 néző

HLKC: Dömény-Veress – Török 2, Nagy 2, Szepesi 3, Herceg 4, Lovistyék 2, Székesi, Cs: Ádász (k), Áncsán (k), Horváth 1, Kandó 1, Becsei, Bálint, Mihajlov

 

Varga József vezetőedző: ”A mérkőzés tökéletesen igazolta, hogy az első és a tizedik helyezett csapat játszik egymás ellen. A két csapatnak egészen mások a lehetőségei, ennél fogva a céljai is. Az első félidőben sajnos az átlövőink teljesítménye elmaradt a várakozásoktól.”

 

A következő meccs sem ígérkezik sokkal könnyebbnek, hiszen a tabella 4. helyén álló Kispest látogat a Balogh Imsibe szombaton. Kezdés 16 órakor.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi báli szezon ékessége

A vásárhelyi báli szezon ékessége

Idén sem maradhatott ki a vásárhelyi báli szezonból a legelegánsabb, a helyi elit által leginkább várt bál, az Orvosbál. Frissítve!
Új nemzetközi verseny, régi győzni akarással

Új nemzetközi verseny, régi győzni akarással

A vásárhelyi Máté Taekwondo ifjú sportolói 6 dobogós helyezéssel tették le névjegyüket az első alkalommal megrendezett European President’s Cup versenyen.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.