SportVereség Veszprémben

2014. május 10., szombat
 
Vereség Veszprémben

A Kosársuli a rájátszás során már harmadszor került abba a kedvezőtlen helyzetbe, hogy játékosaiknak péntek este munkahelyről, vagy iskolából 270 kilométernyi utazás után kellett játszaniuk.

 

 

 

Az első négy perc enyhe hazai fölénye (9-6) után beindult a Vásárhely. Előbb Gruda és Vas, majd Vejinovics kosaraival 9-17 lett az állás. A következő időszakban a Kosársuli nem védekezett ugyan jól, de kiválóan támadott. A csereként beállt Kukla foghatatlan volt, így 31 pontot sikerült idegenben termelni. Igaz a 23 kapott sem volt kevés.

 

A második negyedben Szlávikkal nem bírtak a vendégek, de alig csökkent az előny (31-35, majd 36-42). A Kosársuli támadásai már nem voltak olyan sikeresek, mint az előző játékrészben - de szerencsére mindenki betalált egyszer/kétszer. A 41-46 idegenben, hosszú utazás után igen jó félidei eredmény. 

 

Szünet után (nem először a bajnokságban) "bent maradt" a csapat az öltözőben. Az öt perc alatt összehozott 0-14 érthetetlen volt, főleg időkérés, cserék, védekezés-váltások után. 55-46 állt a táblán, amikor felébredt a csapat. Kukla és Vas támadásban, Mócsai és Varga védekezésben jeleskedett. A hazaiak mindent megpróbáltak - de csak büntetőből tudtak betalálni. A negyed végén Vejinovics büntetőivel sikerült kiegyenlíteni (61-61)

 

Az utolsó játékrész elején felváltva estek a kosarak, de a Veszprém vezetett (70-66). Remekül védekeztek a vásárhelyiek, három perc alatt csak 1 pontot kaptak. Támadásban Kukla fantasztikus volt, harmadik triplájával a 39. percben 71-77 lett az eredmény. Az utolsó másfél perc viszont rémálom volt a Kosársuli számára. A nyugodt labdatartás, és büntetők kiharcolása helyett eladott labdák, pályáról való kilépések, lépéshiba, elhibázott triplák voltak. A hazaiak a sírból hozták egálra a meccset (77-77), amit a hosszabbításban már simán megnyertek.

 

Veszprémi Egyetem - EnterHód Vásárhelyi KS 90-83 hosszabbítás után. (23-31, 18-15, 20-15, 16-16, 13-6)

 

NB I/B-s bajnoki mérkőzés - rájátszás

Veszprém, 80 néző - vezette: Gorka, Jurák, Gaál

Kosársuli: Vejinovics 20/12, Czibere 6, VAS 14/6, Varga 2, Gruda 10,

csere- KUKLA 21/9, MÓCSAI 6, Rostás I. 4, Grezsa -

edzők: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

 

dr. Elek András edző: "A veszprémi csapat három egykori ’A’ csoportos játékosával nem bírtunk, de ezt a meccset egyértelműen mi vesztettük el. A végjátékunk egyenesen döbbenetes volt. Utolsó hazai meccsünkön - jövő szombaton a Hódtóiban meg kell vernünk a Baját."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Streetball őrület Vásárhelyen -  a tizedik

Streetball őrület Vásárhelyen - a tizedik

Fekete István Tamás: minden készen áll a május 11-én 9 órakor kezdődő kosárőrülethez. Akrobatikus kosárlabda bemutató, Hip-hop tánc bemutató is lesz. Frissítve!
Az idei felvételi számokban

Az idei felvételi számokban

Emelkedett a BKF vásárhelyi tagozatán az önköltséges képzés, idén jelentősen nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.