Kultúra, oktatásVégleg búcsúznak

2013. május 8., szerda
 
Végleg búcsúznak

„Az a sajátos helyzet állt elő, hogy Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter által a 20-as évek közepén elhatározott iskolaprogram részeként építtetett iskolát most éppen a nevét viselő Klebelsberg Intézményfenntartó tervezi megszüntetni” mondta ezt Balogh Jánosné polgármester annak kapcsán, hogy a január elsejétől az állami fenntartásba került Mártélyi Általános Iskola ha nem is teljes, de részbeni megszüntetését tervezi az intézményfenntartó.

 

Tóthné Kecskeméti Katalin, a Járási Tankerület igazgatója Mártélyon szülői értekezleten ismertette az elképzelést, amely szerint az idei tanévet kezdő kilenc elsőst is beleértve az alsó tagozatosok továbbra is helyben tanulnának, viszont az 52 felsős Hódmezővásárhelyen, a Varga Tamás Általános Iskolában folytatja tanulmányait. Ez konkrétan 10 ötödikest, 2 hatodikost, 13 hetedikest és 9 nyolcadikost érint.

 

„A törvényi előírásoknak teszünk eleget, amikor rendezzük a mártélyi iskola helyzetét, hiszen mint ismeretes, a Nemzeti Alaptanterv előírása szerint minimum 14 tanulónak kell egy osztályba járnia,” nyilatkozta a Vásárhelyi Híreknek Tóthné Kecskeméti Katalin. A tankerületi igazgató kérdésünkre azt is elmondta, "az összesen 50 kisdiákot négy pedagógus vinné tovább, míg a határozatlan idejű pedagógusoknak, illetve a határozott idejűeknek, a szerződés lejártáig biztosítunk munkát. Igyekszünk mindenkinek a legjobb megoldást megtalálni” mondta.

Jelenleg a tantestület 11 fős, amelyet 7 óraadó tanár egészít ki. A tervezet szerint az eddigi három helyett, csak egy épületben lesz majd tanítás.

A szülői értekezleten, a szülők részéről az is elhangzott, meg kellene vizsgálni annak lehetőségét, hogy a problémás kislétszámú osztályt igénylő gyerekek számára fenntartható maradjon az iskola. Ezt Balogh Jánosné, Mártély polgármestere is szóba hozta. A Hódmezővásárhelyi Járási Tankerület igazgatója, a felvetésre a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az iskolai integráció erősítése a cél, és semmiképpen nem a szegregáció. Szakértői bizottságot kért fel, akik megvizsgálják a Mártélyi Általános Iskola új helyzetében a nevelési-oktatási intézmények működésére vonatkozó formáját.        

A szülői értekezlet és a szakmai értekezletek után, várhatóan május legvégén megszületik a végleges döntés.

„Nemcsak számokról, hanem családok életéről is szól ez az egész. Véleményem szerint egy település addig él, amíg van iskolája.” nyilatkozta a VH-nak Balogh Jánosné polgármester.

Fotók: VH

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyolc érmet hoztak haza a vásárhelyi íjászok

Nyolc érmet hoztak haza a vásárhelyi íjászok

Az idei Grand Prix verseny Nyíradony - Gúthpusztán tartott fordulóján eggyel növelte tavalyi dobogós helyezéseinek számát a Monolit Terep- és Vadászíjász Sport Egyesület. Képekkel!
Megpályáztatták hat vásárhelyi iskola igazgatói állását is

Megpályáztatták hat vásárhelyi iskola igazgatói állását is

Május 27-ig lehet beadni az iskolaigazgatói pályázatokat a hat hódmezővásárhelyi iskola vezetésére is, melyeket az emberi erőforrások minisztere a napokban összesen 520 iskolára hirdetett meg.
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.