SportVédekezésben jól működtek, támadásban pedig hozták az extrát

2024. január 27., szombat
 
Védekezésben jól működtek, támadásban pedig hozták az extrát

Nagy győzelmet aratott péntek este a Vásárhelyi Kosársuli a Hódtói Sportcsarnokban: remek játékkal 79-63-ra, simán verte az NB I/B Zöld csoportjának éllovasát, a székesfehérvári Dávid Kornél Akadémiát, így megérkezett a felsőházi rájátszást érő helyek kapujába.

 

 


A Kosársuli a Pénzügyőr, valamint a Sopron legyőzése után egyértelműen esélytelenebbként vágott neki a mérkőzésnek, még úgy is, hogy az előző forduló előtt még második helyen álló soproniak elleni siker nagy löketet adott a csapatnak. A Dávid Kornél Akadémia ugyanis 16 mérkőzésből 15-öt megnyert, mindössze egyet veszített el (82-71-re épp a Sopron ellen, idegenben, október 22-én), kimagasló teljesítménnyel vezeti a bajnokságot, egyértelműen aranyesélyesként teljesít, ráadásul a Hepp-kupában egyedüli Zöld csoportos csapatként jutott el a negyeddöntőig, és kis híján a Piros csoport bajnokesélyesét, az Újbuda MAFC-ot is búcsúztatta. A két együttes októberi találkozóján a DKKA 83-40-re ütötte ki a Kosársulit Székesfehérváron, a játékosként és edzőként is magyar bajnok, a magyar kosárlabdában mindenki által ismert Branislav Dzunić pedig azóta is remekül menedzseli a tehetséges fiatalokból és rutinos játékosokból összeállított csapatát.

 

Immár teljes kerettel léphetett pályára a Kosársuli, Pinnyey visszatérése tovább bővítette a rotációt. Fantasztikusan kezdett a vásárhelyi csapat, Orgona két triplával köszönt be, majd Balogh és a korábban a fehérváriaknál nevelkedett, több régi csapattársa ellen játszó Borbáth jeleskedett kosarakkal. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Kosársuli hozza a múlt heti dobóformáját, hiszen remekül működött a támadójáték, ráadásul a triplák is ültek. A negyed közepén a korábbi magyar válogatott center, Szabó Zsolt vette a hátára a DKKA-t, fel is zárkózta, sőt, 19-19-nél döntetlen volt az állás. Innen egészen a negyed végéig Knyur pillanatai jöttek: két perc alatt nyolc pontot, köztük egy dudaszós kettest szórt, amivel a legjobbkor lépett el 29-22-re a Kosársuli.

 

Védekezésben jól működött a csapat, támadásban pedig továbbra is hozta az extrát. A 13. perc elején, néhány pillanattal azt követően, hogy Kelemen dobott hármast, Balogh is szórt egyet, 35-24-nél pedig nem tehetett mást Dzunić, időt kellett kérnie. Jókor tette, hiszen Somogyfoki, Kis és Szabó kosaraival visszajött mínusz négyre a DKKA (38-34), ám a Kosársuli nem torpant meg, Orgona és Bálint is jól dolgozott a palánk alatt. A félidei eredményt Szabó állította be, 44-38-ra vezetett a hazai együttes a nagyszünetben.

 

A második félidő elején úgy tűnt, meccsben maradnak a vendégek, Molnár produkált egymaga egy 5-0-s sorozatot (46-43). Innen azonban újra a Kosársulinak sikerült ritmust váltania, Borbáth és Kelemen hármasára ráadásul csak a 26. percben érkezett válasz Szabótól (54-48). A fegyelmezett hazai játékot a kispadról beszállók is remekül hozták, a 27. perc végén ismét Knyur dobott triplát, majd ugyan kétszer is felzárkózott két pontra a Fehérvár, mindig volt olyan hazai játékos, aki villanni tudott és nem engedte, hogy átvegyék a vezetést a vendégek. A harmadik negyed Bálint kosarával és 61-57-es vásárhelyi vezetéssel zárult.

 

Arra számítottunk, hogy ebből az állásból szoros és izgalmas végjátékra van kilátás, ehhez képest teljesen eltűnt a két csapat közötti helyezésbeli különbség – sőt. A DKKA szenvedett a büntetőzéssel, a Kosársulinál viszont Pinnyey, Borbáth és Orgona keze sem remegett meg, így hiába kért időt ismét Dzunić, a 33. percben visszaálllt a tízpontos különbség (68-58). Nagyszerű sorozatot kapott el a Kosársuli, ráadásul lélektani szempontból nagyon fontos periódusban, Rosic triplája és Borbáth büntetőzése pedig valódi kegyelemdöfésnek tűnt a vendégek számára: 12-0-s szériával hirtelen 74-58-ra lépett el a vásárhelyi csapat, és a 36. perc elején a győzelem kapujában állt. Nagy kérdés volt, hogy a szűk hat perc alatt mindössz egyetlen egy pontot dobó, teljesen összezuhanó DKKA elő tud-e húzni valami váratlant, de támadásban semmi sem jött össze nekik, védekezésben pedig nehéz feladatuk volt, hiszen nagyon hamar bónuszba került a Kosársuli. Az utolsó három percben realizálta a két csapat, hogy ez az állás nem fog változni, a vásárhelyi közönség pedig extázisba került, és hangos tapssal, valamint a „Szép volt, fiúk!” rigmus kiabálásval kezdett el ünnepelni. A végén Borbáth triplája tette fel a pontot az i-re: 79-63-ra, 16 ponttal nyert a Kosársuli, úgy, hogy egyszer sem vezetett a meccsen a DKKA. A bajnokság éllovasa ráadásul egyetlen találkozóján sem dobott a szezonban 70 pont alatt – egészen mostanáig.

A jól triplázó Kosársuli igazi ereje a csapatjátékban rejlett, és a statisztika is ezt mutatja, hiszen egy játékos sem lógott ki felfelé vagy lefelé. A csapat legeredményesebbje a 16 pontig jutó Orgona lett.

Ha ez a meccs és ez a játék nem ad erőt a következő hetekhez és a rájátszás eléréséért folyó harchoz, akkor semmi…

 

NB I/B Zöld csoport, 17. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia 79-63 (29-22, 15-16, 17-19, 18-6)

Hódtói Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Földi, Drenyovszki, Polonkai

Kosársuli: Borbáth 15/6, Balogh 9/3, Rosic 11/9, Bálint 8, Orgona 16/6
Cserék: Knyur 11/6, Kelemen 6/6, Pinnyey 3, Kass –
Edzőpáros: Utasi Gábor, Saša Vejinović

DKKA: Simon 3, Szalczgruber 6, Molnár 10/3, Kis 15/9, Szabó 21/3
Cserék: Somogyfoki P. 6/6, Keller 2, Kuttor -, Büki –
Vezetőedző: Branislav Dzunić


Utasi Gábor: „Hihetetlenül boldog vagyok! Az, hogy 63 ponton tartottuk a listavezetőt, mindent elárul a mérkőzésről. Ez egy igazi csapatmunka volt.”


Branislav Dzunić: „Gratulálok a hazai csapatnak, jobban játszottak és megérdemelten nyertek! Próbálkoztunk, néha-néha sikerültek a dolgok, de a Vásárhely játékát nem tudtuk felülmúlni.”


Az U20-as csapat 44-23-as félidő után fölényesen, 92-52-re nyert, így a tabella 3. helyén picit meglépett a 4. helyezett fehérváriaktól. A meccs legeredményesebbje a 21 ponttal és 12 lepattanóval dupla-duplázó Karsai volt.


Folytatás február 3-án, szombaton a sereghajtó Százhalombatta otthonában.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hézső Ferenc hatalmas életművének kis részéből nyílt kiállítás

Hézső Ferenc hatalmas életművének kis részéből nyílt kiállítás

Zsúfolásig megtelt a Németh László könyvtár olvasóterme január 25-én délután a megnyitójához kapcsolódó másfél órás beszélgetésen.
A területfejlesztés nem pártpolitikai kérdés

A területfejlesztés nem pártpolitikai kérdés

Navracsics Tibor miniszter mások mellett Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel is találkozott. szeretné, hogy a vármegye prosperáló, a növekedés élén álló térséggé váljon.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2024-ben

Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2024-ben

Hódmezővásárhelyen a rendszeres szelektív hulladékszállításban lesznek olyan hónapok, amelyek megtévesztőek lehetnek.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.