KözéletVásárhelyi sportoló is indul az Ifjúsági Atlétikai VB-n

2011. június 30., csütörtök
 
Vásárhelyi sportoló is indul az Ifjúsági Atlétikai VB-n

Alig egy hét van a 7. Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságig. Július 6-tól 10-ig  a franciaországi Lille város Metropole Stadionja ad otthont a világ 2000 atlétájának.  A Nemzetközi Atlétikai Szövetség  (IAAF) határozata értelmében a világversenyen az 1994-ben vagy 1995-ben született versenyzők vesznek részt.

 

Képünkön Krucsai Zsanett és edzője héjja Antal

 

A Magyar Atlétikai Szövetségtől kapott tájékoztatás szerint 33 versenyző képviseli Magyarországot. Köztük van Krucsai Zsanett, a K'Art-Hódiák SE sportolója, aki 7 próbában indul majd. Edzőjével Héjja Antallal július 4-én csatlakoznak Budapesten a magyar keret tagjaihoz és ülnek még aznap repülőre.  

 

Krucsai Zsanett  februárban kapta meg a 2010-es év utánpótlás-sportolója címet.

Idén februárban a fedett pályás ifjúsági összetett országos bajnokságon ötpróbaszámban Krucsai Zsanett három egyéni csúcsot elérve – magasugrásban, súlylökésben és 800 méteres gátfutásban – végzett a 2. helyen

Idén márciusban Budapesten, a Syma-csarnokban rendezték meg a fedett pályás ifjúsági és junior atlétika országos bajnokságot. Ezen Krucsai Zsanett négy számban indult: magasugrásban egyéni és egyben városi csúccsal, 167 cm-rel harmadik lett. A 60 méteres síkfutás döntőjében a 6. helyen ért célba, míg a 60 méteres gátfutásban esélyeshez méltóan aranyérmet szerzett. Fő számában, a távolugrásban hatalmas versenyt vívott, az 583 cm-es eredménye újabb egyéni csúcsot és bajnoki címet jelentett.

 

Olvassa el ezt is!

Ajándékozás a Városházán

Ajándékozás a Városházán

A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Folytatás januárban a 10. helyről

Folytatás januárban a 10. helyről

December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 

És ezt már olvasta?

Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Megújulhat a Városi Könyvtár
Megújulhat a Városi Könyvtár 100 százalékos támogatással 490 millió 620 ezer forintot nyert Hódmezővásárhely a Városi Könyvtár átfogó energetikai korszerűsítésére.
 
Rolleres balesete Vásárhelyen
Rolleres balesete Vásárhelyen Nem szállt le az elektromos rolleréről, körültekintés nélkül haladt át és egy személyautó elütötte.
 
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust
Sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust December12-én este a bajnoki éllovas Kozármislenyt fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában.
 
A Kosársuli visszacsúszott a 10. helyre
A Kosársuli visszacsúszott a 10. helyre A Dunaharaszti DH Basket vendégeként a Kosársuli nagyon sima vereséget szenvedett a tabella élmezőnyéhez tartozó ellenféllel szemben.
 
Készen állunk a mesterséges intelligenciával támogatott oktatásra?
Készen állunk a mesterséges intelligenciával támogatott oktatásra? A mesterséges intelligencia fejlődése óriási lendületet vett az elmúlt években, és napjainkra beszivárgott az élet minden területére, így az oktatásba is.
 
Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.