GazdaságVásárhelyi összefogás a Tájházért

2016. június 4., szombat
 

Május 12-én a Vásárhelyi Hírek írt először arról, hogy a hódmezővásárhelyi Népművészeti Házat, a köznyelvben Tájházat lepusztult állapota miatt életveszélyessé nyilvánították és bezárták a nagyközönség előtt.

 

 

Fotók: VH

 

 

Már akkor sejthető volt, de Dr. Nagy Imre múzeumigazgató szavaiból is kiderült, hogy egyes munkálatokkal nem lehet várni az év második felére megjelenő pályázatokra.

A szigetelés, az alárakás, a falak, a kerítés kijavítása és egyéb szükséges munkálatok közül a legfontosabbnak a nádtetős épület kijavítása tűnik. Nemcsak több helyen megbomlott, hanem még a madarak is szétszedegették, a drótozás is elkorrodált. A tartós, minőségi nádazás elengedhetetlen lesz egy ilyen épületnél.

 

Ehhez kéri a város segítségét a Tájház üzemeltetője. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón, Varga Anikó, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ vezetője bejelentette, június 19-én  hódmezővásárhelyi képzőművészek által felajánlott alkotásokból árverést, illetve  jótékonysági folklórestet rendeznek a BFMK-ban. A licitből és a jegyárakból befolyó összeget teljes egészében a nádtető kijavítására fordítják. Az estre 1500 forintos jegyeket lehet váltani.

Varga Anikó azt is elmondta, a jegyárnál nagyobb összegű felajánlásokat is szívesen fogadnak, a 10 ezer forintot meghaladó adakozók nevét tábla őrzi majd a Tájházban.

A felajánlásokat a 11500092-11082510  számú bankszámlaszámra lehet befizetni. A közlemény rovatba feltétlen írják be: Tájház.

A BFMK vezetője a sajtótájékoztatón bemutatta a felajánlott alkotások egy részét, amelyek a városban élő, vagy ahhoz kötődő alkotók művei, kerámiától, fotóprintig, cserépképtől festményig.

 

A teljes listát kikiáltási árakkal együtt ITT nézheti meg! (Kattintson!)

 

Olvassa el cikkünket, milyen állapotban van a Tájház:

 

Meg kell menteni az enyészettől!

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Rúdtánc és rabosítás

Rúdtánc és rabosítás

A Németh László iskolában a délután kettőig tartott színvonalas és gazdag programokba láthatóan valamennyi korosztály nagy élvezettel vetette bele magát. Sok képpel!
Vásárhelyen készülnek az olimpiára

Vásárhelyen készülnek az olimpiára

Remek feltételek között, az új Vívócentrumban egyhetes edzőtáborozáson Hódmezővásárhely vendége a riói olimpiára készülő magyar férfi párbajtőr válogatott. Képekkel!
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.