SportVásárhelyi kosárlabda diákolimpia döntő

2014. március 26., szerda
 
Vásárhelyi kosárlabda diákolimpia döntő

Két vásárhelyi iskola végzett az első két helyen a kosárlabda fiú IV. korcsoportos Diákolimpia Megyei Döntőjén.

 

 

 

Nagy küzdelem után a Németh László Gimnázium és Általános Iskola 1999/2000-es csapata nyert a Szent István Általános Iskola ellen. Szabó Attila tanítványai ezzel az országos elődöntőbe jutottak, míg Béres Csabáéknak selejtezőt kell játszaniuk.

 

A két iskola a Kosársuli kadett/B és serdülő csapatának játékosaival érte el ezt a szép sikert.

 

A Hódtói Sportcsarnokban megrendezett megyei döntőn a városi bajnokságok első két helyezettje vehetett részt.

 

elődöntő 1:

 

Hmvhely, Németh L. Gimnázium - Szeged, Rókusi Általános Iskola 79-45

 

elődöntő 2:

 

Hmvhely, Szent István Általános Iskola - Szeged, Weöres S. Általános Iskola 55-26

a 3. helyért:

 

Szeged, Weöres S. Általános Iskola - Szeged, Rókusi Általános Iskola 59-31

az 1 helyért:

 

Hmvhely, Németh L. Gimnázium - Hmvhely, Szent István Általános Iskola 70-64

 

Olvassa el ezt is!

Idén is szurkolunk!

Idén is szurkolunk!

A Hód Úszó SE a Magyar Úszó Szövetséggel közösen március 27-29. között rendezi a XVIII. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokságot.
Koszta József gyűjteményes kiállítása a Tornyai János Múzeumban

Koszta József gyűjteményes kiállítása a Tornyai János Múzeumban

Igazi képzőművészeti szenzációval készül Vásárhely: az alföldi festészet mágikus erejű alkotójának gyűjteményes kiállítás nyílik.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.