BulvárVásárhelyi flashmob az állatokért

2017. december 4., hétfő
 
Vásárhelyi flashmob az állatokért

Hódmezővásárhelyen is gyújtottak gyertyát a megkínzott és hontalan állatokért december 3-án, advent első vasárnapján.

 

 

 

 

 

A Kossuth tér sarkán a mécsesekből kirakott szív azt hirdette, hogy bár létezik Magyarországon állatvédelmi törvény, sok esetben ezt nem tartják, nem tartatják be. A szervezők arra hívták fel a figyelmet, hogy az állatkínzók nem kapnak megfelelő büntetést tettük elkövetéséért, és ezt mutatja a bírói gyakorlat is.

 

A vásárhelyi gyertyagyújtást a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete szervezte. Genye Helga önkéntes megnyitó beszédében kiemelte, az állatvédelem nem valósulhat meg társadalmi összefogás nélkül, hiszen csak így érhető el, hogy a törvényalkotók és döntéshozók ne hagyják figyelmen kívül az állatkínzások igenis létező jelenségét, de említhetjük a rengeteg elhagyott állat, valamint az ivartalanítás eddig megoldatlan problémáját is. 

 

A megmozdulás másik kiemelt témája az ivartalanítás volt. Ezzel kapcsolatban Genye Helga azt emelte ki, hogy idehaza csaknem két millió kóbor kutya él, macskából pedig ennél is több. Mi szelídítettük meg őket, így miénk a felelősség is, tehát aki felelős állattartó, az ivartalaníttatja kedvencét.

 

A vasárnap esti békés megmozduláson Hódmezővásárhelyen is, 17 órakor csakúgy, mint az ország több nagyvárosában, az égő gyertyák egy szívet alkottak. A flashmob akción csaknem húsz helyi állatbarát vett részt. 

 

Olvassa el ezt is!

26 döntős produkció

26 döntős produkció

A Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntőjén idén is a vers, a tánc, a zene lesz a főszerplő. 32 éve volt az első helyi Ki-Mit-Tud. A döntősök névsorával!
Rákász Gergely Vásárhelyen is bemutatja új lemezét

Rákász Gergely Vásárhelyen is bemutatja új lemezét

Turnésorozata most kezdődik és majdnem húsz városba látogat el a következő hetekben, hogy bemutassa új albumát, amelyen az elmúlt évszázadok karácsonyi szerzeményeiből merít. 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.