Kultúra, oktatásVásárhelyi alkotók a fővárosban

2013. június 10., hétfő
 
Vásárhelyi alkotók a fővárosban

Június 20-án 17 órakor Budapesten a Zila Kávéházban három hódmezővásárhelyi képzőművésznek Képzeletbeli vonalak címmel nyílik kiállítása.

 

 

Képünkön Ormos Zsuzsanna (Fotó: Lőkös Sándorné)

 

 

Haranghyné Anci grafikái, Görbe Anita különleges kerámiái és Ormos Zsuzsanna hidegtű grafikái láthatók majd a pezsgő irodalmi és képzőművészeti életéről ismert patinás cukrászda galériáján. A három alkotó körülbelül 15-15 műve kap helyet.

 

A fővárosi Krúdy Gyula Irodalmi Kör támogatásával immár hat éves múltra visszatekintő Kávéházi Esték házigazdája fényesi Tóth János irodalomszervező, előadó, költő. Az általa szervezett kiállítás kapcsán a Vásárhelyi Híreknek azt mondta, „Büszkeséggel tölt el, hogy városunk három olyan alkotóját vihetem föl Budapestre, akikre Jiri Menzel gondolatai igencsak ráillenek:  Egy igaz Művész új utakat keres, önmegvalósításra törekszik, és nem törődik azzal, hogy művészetét vajon más is követni tudja, más is megérti. Az ilyen művész elsőrendű minősége az eredetiség.” idézte  fényesi Tóth János a világhírű cseh származású filmrendezőt.

Azt is elmondta, mindhárom alkotó kivételes eredetiséggel ábrázolja a számára megjelenő világot. „Magam sohasem kedveltem a művészetek megértésen alapuló megközelítését. Művészetük, ábrázolás módjuk nélkülöz minden konvenciót, nem hajt fejet a divatos izmusoknak, és gondolkodtatásra késztet. Biztos vagyok benne, hogy a főváros nyitott képi eszközeikre!” fogalmazott a június 20-án nyíló kiállítás kapcsán fényesi Tóth János, aki irodalmi berkekben sem ismeretlen személyiség. Két megjelent könyve mellett rendszeresek a budapesti mintára Vásárhelyen, a Németh László Városi Könyvtárban is meghonosított Vásárhelyi Estéi.

                     Ormos Zs.                                                  Haranghyné                                                                Görbe A.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ortodox egyházművészeti bélyegkiállítás Vásárhelyen

Ortodox egyházművészeti bélyegkiállítás Vásárhelyen

Az érdeklődők nyolc tablón több mint ötszáz vallási tematikájú bélyeget csodálhatnak meg; Csányi Viktor azon kelet- és dél-európai országok bélyegkiadásaiból válogatta össze a kiállítás anyag
Állampolgársági eskü Hódmezővásárhelyen

Állampolgársági eskü Hódmezővásárhelyen

A közösségnek fontos, hogy immár jogi köteléke is legyen a nemzeti összetartozásnak.
Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.