KözéletVásárhelyen is folytatódik

2018. október 23., kedd
 
Vásárhelyen is folytatódik

Csongrád megyében a tavalyi kampányhoz képest 8 százalékkal nőtt a humán papilloma vírus elleni védőoltást igénylők aránya.

 

 

 

 

 

 

Az előzetes felmérések alapján a 2018/2019-es tanévben 7. osztályos lányok körében 1735-en jogosultak a térítésmentes védőoltásra. A kiosztott szülői nyilatkozatok 99,3 százalékát küldték vissza, ebből 1435-en nyilatkoztak úgy, hogy igénylik gyermekük számára az oltás beadását - ez a jogosultak 82,7 százaléka. A járások közül a legnagyobb arányban a Hódmezővásárhelyi – Makói járásban élnek a lehetőséggel, itt a jogosultak 88 százaléka kérte az oltást, ezt követi Szentes járás 84,4 és Szeged járás 80,9 százalékkal. A védőoltási kampányban 102 oktatási intézmény vesz részt.

 

A HPV elleni védőoltás a 2018/2019-es tanévben is térítésmentesen igényelhető a 7. évfolyamba járó leányok számára. A védőoltáshoz a humán papilloma vírus 9 típusa (6-os, 11-es, 16-os, 18-as, 31-es, 33-as, 45-ös, 52-es, 58-as) által okozott betegségek elleni, GARDASIL 9 elnevezésű vakcinát biztosítja az állam. Azok a leánytanulók vehetik igénybe, akik betöltötték 12. életévüket és 2018 szeptemberében kezdték meg az általános iskola 7. évfolyamát.



A védőoltás önkéntes, beadásához a szülő/gondviselő írásbeli nyilatkozata szükséges. Az oltóanyagok osztása Csongrád megyében folyamatosan zajlik, a vakcinák döntő része már az iskolaorvosoknál van, akik iskolai kampányoltás keretében beadják az érintetteknek. A védettség kialakításához két oltás szükséges, 6 hónap különbséggel. A vakcina első adagját 2018 októberében, a másodikat pedig 2019 tavaszán kapják meg a lányok. A védőoltás beadása a szexuális élet megkezdése előtt nagyon fontos, életet menthet!

 

Az EVP keretein belül Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008 őszétől alanyi jogon, ingyenesen biztosítja a 13 éves, 7. osztályos vásárhelyi leányok méhnyakrák elleni Humán Papilloma Vírus (HPV) védőoltását, mely az első korosztálynál meg is kezdődött: a 7. osztályos leányok több mint 90%-a részesült már az első 2 oltásban.

A 2008-as induláskor csak azokat oltották be, akiknek a szülei is hozzájárultak. Akkor 261 lány közül 237-nek engedélyezték a szülei az oltást. 10 éve az országban 26 városban kaphatták meg ingyenesen a méhnyak-rák elleni védőoltást a diákok, azonban Hódmezővásárhelyen volt a legnagyobb az érdeklődés. A 13 éves lányok 92 százaléka kapta meg a HPV elleni oltás első injekcióját. A teljes védettséghez összesen három oltás kell.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az önkéntes állatvédők filléres gondjai

Az önkéntes állatvédők filléres gondjai

A városban a legaktívabb Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének tagjai hálásak eddigi adományozóiknak, azonban bíznak abban, hogy érkezik még segítség.
Egy minden várakozást felülmúló akció

Egy minden várakozást felülmúló akció

Kitűnő ötletnek bizonyult a Szeretem Vásárhelyt Egyesület által Hódmezővásárhelyen először megszervezett elektronikai hulladék gyűjtése.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.