BulvárVáltozik a vásárhelyi hajléktalanok élete is

2018. október 17., szerda
 
Változik a vásárhelyi hajléktalanok élete is

Életbe lépett a közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés. Hódmezővásárhelyen bejárást tartottak a Rendőrség és a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató szakemberei.

 

 

 

Pillanatkép a vásárhelyi Hajléktalanszállón (Fotó VH archív)

 

 

 

A szabálysértési törvény közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezése október 15-én, hétfőn lépett hatályba.

A lakosság által vegyes érzelmekkel fogadott rendelkezés ellenzői szerint azzal, ha eltüntetik az utcán élő embereket szem elől, még nem oldódik meg az az alapvető, probléma, hogy nincs megfelelő lakhatása több tízezer embernek.

Az is tény, hogy a hajléktalan emberek bizonyos hányadát a lehetőségek sem érdeklik, mert életvitelük, habitusuk nem viseli el a kötöttségeket. Mint például beköltözni egy hajléktalanszállóba. 

 

Ezzel kell megküzdenie évről évre a vásárhelyi Hajléktalanszálló szakembereinek is, amikor a nagy hideg ellenére is vannak, akik inkább „kint maradnak”. Abban pedig jelentős szerepe van a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltatónak, hogy sok éve egyetlen hajléktalan sem fagyott meg, mert a tél folyamán a szolgáltató által feltérképezett helyeken rendszeresen felkeresik és meleg teával, élelmiszerrel, meleg ruhával látják el az embereket. A leromlott állapotban lévőket beviszik a szállóra.

 

A most életbe lépett rendelet viszont ezen változtat, nem lehet utcán, közterületen élni. Ennek jegyében október 17-én közös bejárást tartott a vásárhelyi Rendőrkapitányság és a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató.

 

„8-10 hajléktalant kerestünk fel, elmondtuk nekik, a rendelkezés értelmében milyen lehetőségeik vannak, milyen körülmények várják, amennyiben a Hajléktalanszállóba költöznek.” – mondta Korsós Sándor a Hajléktalanszálló igazgatója.

Hozzátette: „egy személy kivételével, mindannyian készséget mutattak a beköltözésre, de külön figyelmet érdemel, hogy nemcsak a hajléktalanok közül, de a bejárás során az intézkedést figyelő lakosok közül is sokaknak nincsenek semmilyen információi a vásárhelyi Hajléktalanszállóról. Sztereotípiákból álló, negatív véleményeket is hallottunk, miközben ezek az emberek, bevallásuk szerint soha nem jártak a Csomorkányi úton lévő szállóban.” - mondta az igazgató.

 

(Tegyük hozzá, a helyi rádió, televízió, sajtó, benne a Vásárhelyi Hírek hírportál is évek óta beszámol a Hajléktalanszálló életéről, rendezvényeiről, adományokról, mint például az évente több alkalommal megrendezett bográcsos, vagy éppen disznótoros főzésekről.)

 

Korsós Sándor arról is beszélt, hogy a mai hódmezővásárhelyi bejárás nemcsak azt szolgálta, hogy a közterületen élő hajléktalanokat – a kifejezetten toleráns - helyi rendőrök figyelmeztessék a jogszabályra, hanem egyúttal feltérképezték azokat a helyeket, ahová a hajléktalanok behúzódnak, illetve ajánlották a megnyugtató megoldást jelentő, tisztálkodást és ellátást biztosító Hajléktalanszállót.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők

Megújultak a vásárhelyi háziorvosi rendelők

Befejeződtek Hódmezővásárhelyen az önkormányzati tulajdonú háziorvosi rendelők épületeinek felújításai. A 12 rendelőt 352 millióból korszerűsítették. 
Egy elmaradt szezon utóhatása

Egy elmaradt szezon utóhatása

Ismét futottak egy kört a szakemberek és a tenni akaró hivatali illetékesek. A Mártélyi Holtágon még mindig terpeszkedő rucaöröm erről nem sokat tud, de valószínű nem is érdekli.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Majális 2024

Majális 2024

Kétnapos program a Népkertben. Városkártyával egy alkalommal ingyen sör/virsli a felnőtteknek, ingyen vattacukor és ugrálóvár a gyerekeknek.Részletes pr ogram.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.