KözéletValami van a levegőben – Hatékony, vagy csak mondják

2011. október 11., kedd
 
Valami van a levegőben – Hatékony, vagy csak mondják

Dr. Juhászné: a PME szakértői úgy vélik, hogy Csongrád megyében több parlagfüves mezőgazdasági területnek kell lennie, mint amennyit a Földhivatal bemért.

 

 

 

 

 

 

Mint arról a sajtó beszámolt szeptember végén kísérleti jelleggel helikopteres parlagfű felderítés indult Csongrád megyében. Egy sajtótájékoztatón Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta, a hagyományos megoldásnál gyorsabban és olcsóbban fedezhetők föl a fertőzött területek. Elhangzott, a 120-150 méteres magasságban repülő helikopteren ülő szakemberek 2-2,5 kilométeres szélességű sávot tudnak átpásztázni, így egy nap több mint 130 ezer hektár vizsgálható meg. Amennyiben parlagfűvel fertőzött területre bukkannak alacsonyabbra ereszkedve rögzítik a tábla határainak koordinátáit. A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége megkereste a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesületet, mennyire súlyos Csongrád megyében a parlagfű fertőzöttség.

 

Dr. Juhászné Halász Judit a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület (PME) elnöke, a Vásárhelyi Híreknek részletesen beszámolt a jelenlegi helyzetről. Mint mondta, a PME elkérte a Csongrád Megyei Kormányhivataltól az idei parlagfű-felderítés eddigi - október eleji-  eredményeit. Ezek szerint a megyében a mezőgazdasági termőterület mintegy 60 %-án, tehát 195.000 hektáron történt ellenőrzés. A Csongrád Megyei Földhivatal a külterületi parlagfű-fertőzésekre vonatkozóan eddig 208 ügyet adott át a megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságnak.  Ezek együttesen 180 hektárnyi földterületet érintenek. A helyi jegyzők parlagfüves belterületek miatt 13 jegyzőkönyvet adtak át az NTI-nek, ezek összesen 0,3 hektárra vonatkoznak.

Az elnökasszony tájékoztatása szerint, a felderített parlagfüves területek miatt a növényvédelmi bírságok kiszabása még folyamatban van, eddig a hatóság az esetek kevesebb mint felénél hozott csak határozatot. A bírsággal sújtott külterületek 30 %-án volt kultúrnövény, 70 %-án nem volt kultúrnövény. Az utóbbiak tarló- és parlagföldek voltak. A külterületek miatt kiszabott összes bírság mintegy 2,5 millió forint volt. A belterületek miatt eddig 145.000 Ft büntetésről hoztak határozatot.

Közérdekű védekezéseket 101 hektáron rendeltek el, de ezek végrehajtására nem volt szükség, mert a parlagfű-mentesítést a földhasználók az eljárások megindítása előtt maguk elvégezték.

Dr. Juhászné kiemelte, a PME korábbi felmérései azt mutatták, hogy a mezőgazdasági területek mintegy 10 %-a fertőzött parlagfűvel. Minthogy a pollenkoncentáció az idén az előző évekhez képest az országban sehol sem csökkent, a PME szakértői úgy vélik, hogy Csongrád megyében több parlagfüves mezőgazdasági területnek kell lennie, mint amennyit a Földhivatal bemért.

A Vásárhelyi Hírek azt is megkérdezte, mennyire lehetett hatékony a megye helikopteres vizsgálata, a PME elnöke elmondta, helikopterről eddig 138.000 hektár területet vizsgáltak át, és mindössze 49 hektár fertőzött földterületet találtak, amelyek túlnyomórészt napraforgótáblák. A felderített terület valószínűleg azért ilyen kevés, mert a helikopteres felderítés csak a nagy, összefüggő parlagfüves területek esetében hatékony. Hozzátette, az is kár, hogy a parlagfűszezon vége előtt két héttel indult csak a helikopteres felderítési akció. Ekkorra ugyanis a pollen túlnyomó része már a levegőbe került. A késői felderítés egészségügyi szempontból nem hozhat eredményt. Csak remélni lehet, hogy jövőre a felderítés hónapokkal korábban indul, és olyan módszerrel történik, hogy a mezőgazdasági területeken megakadályozható legyen a parlagfű virágzása.

 

Végezetül az országos helyzettel kapcsolatban az elnökasszony úgy nyilatkozott, a felmérések szerint a parlagfűpollen mintegy 90 %-a parlagfűvel fertőzött mezőgazdasági területeken termelődik, és ezek mintegy felét a fertőzött napraforgótáblák adják. Ha ezt a helyzetet az illetékes hatóságok - a Vidékfejlesztési Minisztérium, a földhivatalok, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, a megyei NTI-k, önkormányzatok - létszám és/vagy forráshiány miatt nem képesek eredményesen kezelni, és ha a termőföldtulajdonosok és használók se változtatnak önző és hanyag magatartásukon, akkor a civil lakosság gyommentesítő erőfeszítései ellenére se lesz érzékelhető javulás.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.