SportÚszógála Vásárhelyen

2013. június 6., csütörtök
 
Úszógála Vásárhelyen

Június 5-én tizenegyedik alkalommal rendeztek Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában úszógálát Halmay Zoltán tiszteletére, amelyen ezúttal is nyolc tanintézmény vett részt.

 

 

 

 

A hagyományos, minden évben megrendezett Halmay úszógála egyben verseny is. A résztvevő iskolák megpróbálnak a medencében minél nagyobb távot teljesíteni. A szabály nagyon egyszerű, mégis kicsit különleges – mondta  Ménesi Sándor, a rendező Szent István Általános Iskola igazgatója. Minden tanintézményből egyszerre öten úszhatnak, a diákok mellett a pedagógusok is vízbe csobbantak. Amikor valaki elfárad, folyamatosan cserélhetnek. A lényeg az, hogy az iskolai csapatok minél több hosszt teljesítsenek.

 

Idén ismét megjavították – 1200 méterrel - a tavalyi 57 kilométeres eredményt.
A résztvevők közül sokan versenyszerűen úsznak, számukra még különlegesebb volt a gála, amellyel egy igazi példaképre is emlékezhettek, Halmay Zoltán személyében, aki olimpiai bajnok gyorsúszó volt.

 

A XI. Halmay úszógála eredménye:


Hosszútávú úszás – Gyarmati Kupa

 Középiskola:

                        1.Bethlen Gábor Ref. Gimnázium                    58.200 m

                        2.HISZK Gregus Máté Tagintézmény               45.300 m

                        3.HISZK Eötvös József Székhelyintézmény     38.300 m

                        4.HISZK Corvin Mátyás Tagintézmény             38.200 m

                        5.HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény        36.000 m

 

 Általános Iskola:

                        1.Németh László Gimnázium és Ált. Isk.         56.000 m

                        2.Szent István Ált. Isk.                                    55.900 m

                        3.Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk.                 48.700 m

                        4.Klauzál Gábor Ált. Isk.                                  44.500 m

 

Játékos vízivetélkedő: Delfin Kupa

Általános iskola 3-4. osztályos 8 fős csapatai (évfolyamonként 2 fiú, 2 leány)

                        1.Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk.

                        2.Szent István Ált. Isk.

                        3.Klauzál Gábor Ált.Isk.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik az emelt szintű szóbeli érettségi

Kezdődik az emelt szintű szóbeli érettségi

147 vásárhelyi diák kezdi június 6-án, csütörtökön az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgákat, amelyek egy hétig tartanak. Június 17-től kezdődnek a középszintű szóbelik.
Vásárhelyi katonák a gátakon

Vásárhelyi katonák a gátakon

Ma reggeltől Ásványrárón kapcsolódtak be a védekezésbe a Zrínyi Miklós Laktanyából tegnap délután elindult katonák. A legtöbben már vettek részt árvíz elleni védekezésben, tehát pontosan tudják, mit kell tenni. Képekkel!
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.