SportÚszni tudnak, megegyezni nem

2018. május 17., csütörtök
 
Úszni tudnak, megegyezni nem

A 133 tagot számláló Hód-Úszó SE elnöke, Szentkereszty Szabolcs, május 11-én lemondott. Szintén lemondott az elnökség. Tisztújító közgyűlés június 22-én lesz, amikor megválasztják a héttagú vezetőséget.

 

 

 

 

 

Szentkereszty Szabolcs közleményében kifejtette, hogy a lemondás oka abban keresendő, hogy a vezetés motivációt vesztett, és szükség van a váltásra. A Hód Úszó SE-nél hagyomány, hogy az ügyesebb gyerekek szülei kerülnek az elnökségbe, hogy megkönnyítsék a többi gyerek sportpályafutását. A mostani elnökség szeretné átadni egy agilis, rátermett társaságnak a Hód Úszó SE vezetését, természetesen az új vezetés mindenben számíthat rájuk. Az ügyeket még hatvan napig a lemondó elnökség intézi.

 

A lemondás hírére Kenéz László a HSÚVC elnöke nyílt levélben fordult a sportolókhoz, illetve a közvéleményhez.

Mint írja: „A két egyesület együttes tovább haladásának végett javaslom a Hód-Úszó SE sportolóinak – természetesen a szülők hozzájárulása mellett-, hogy sportpályafutásukat egyesületünkben folytassák, ezáltal elősegítve a két egyesület közös jövőjéhez való út elérését.

Javaslom, hogy az edzéseket továbbra is – ha nem gondolják másképp-, a jelenlegi edzőikkel folytassák, de versenyeken együtt, egy egyesület színeiben vegyünk részt. Egyesületünk, június 1. és augusztus 31. között vállalja a versenyzők versenyeztetési költségeit.

Megnyugtatok mindenkit, hogy erre a hatályos átigazolási szabályok lehetőséget biztosítanak és a Hód-Úszót semminemű anyagi hátrány nem éri."

A HSÚVC elnöke levelét ezzal zárja: „Sok érvet – és persze ellenérvet is fel tudnék hozni- az együttműködés szorosabbá vagy nem szorosabbá tételére, de higgye el mindenki – feltéve, ha ezt akarja a Hód-Úszó SE tagsága és új vezetése is -, egységben az erő!"

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Honvédelem Napja kitüntetésekkel

Honvédelem Napja kitüntetésekkel

Az eseményen több mint nyolcvanan – köztük a Hódmezővásárhelyi Helyőrség állományából - részesültek elismerésben és vehettek át díjat,
Vásárhelyen készült a paraúszó válogatott

Vásárhelyen készült a paraúszó válogatott

Ötven úszó mérte össze az eredményeit az ország minden területéről a Hódmezővásárhelyen megrendezett Magyar Paraúszó Országos Bajnokságon.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.