KözéletÚjabb négy évre nevezték ki

2018. június 27., szerda
 
Újabb négy évre nevezték ki

Átvette kinevezését Orbán Viktor miniszterelnöktől kedden az Országházban dr. Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott.

 

 

 

 


A közigazgatásnak nincs más létjogosultsága és más mértéke, mint az emberek és a haza szolgálata - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kormánymegbízottak kinevezési okiratának átadásán. A kormányfő szerint ma a magyar állam legjobban működő szerve a középszintű közigazgatás. Az ünnepségen dr. Juhász Tünde Csongrád Megye kormánymegbízottja is átvette július elsejei hatállyal kinevezését, így négy év után is folytathatja a munkát a kormányhivatal élén.

 

A hódmezővásárhelyi Dr. Juhász Tünde széles körű közigazgatási ismeretekkel és gyakorlattal rendelkezik. Csaknem negyedszázada, az Államigazgatási Főiskolán szerzett igazgatásszervezői diplomával kezdett dolgozni a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban, ahol néhány évvel később, jogászi diplomája megszerzése után már dr Rapcsák András polgármester kabinetvezetője lett.

 

Ezt követően számos további szakirányú végzettségre tett szert, rendelkezik jogász közgazdász, Európa jogi szakjogász, környezetvédelmi szakjogász diplomával. A képzéseket a Szegedi Tudományegyetemen végezte el, és 2008-ban Gazdaságtudományi Karon szerezte meg a MBA (Master of Business Administration) mesterdiplomát is.

 

Tanulmányai mellett folyamatosan dolgozott a közigazgatásban: előbb Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában kabinetvezetői, illetve Stratégiai Iroda-vezetői feladatot látott el, majd a – magánéletben is közeli kapcsolatban állt - Deutsch Tamás által vezetett Ifjúsági és Sportminisztériumban irodavezető, titkárságvezető illetve sajtófőnök volt.

Majd ezután évekig LázárJános polgármester politikai tanácsadója volt, és ő vezette a 40 fős kabinetirodát is.

A Csongrád Megyei Kormányhivatalban 2011 szeptembere óta B. Nagy László kabinetvezetőjeként tevékenykedett. 

 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a hódmezővásárhelyi és makói térség országgyűlési képviselője javaslatára 2014 júliusában született a döntés a Csongrád Megye kormánymegbízottjának személyéről.

Juhász Tünde az eddigi kormánymegbízott B. Nagy László kabinetirodájának vezetőjeként dolgozott a megyei kormányhivatalban. B. Nagy László (a Csongrád megyei 2-es választókerületben nyert –, a képviselőség mellett nem vállalhat más állami megbízatást) megüresedett helyére nevezték ki a volt kabinetvezetőjét, Juhász Tündét. Most, 2018. június 27-én megerősítették tisztségében.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fürdési tilalom a Mártélyi holtágon

Fürdési tilalom a Mártélyi holtágon

Egyelőre a hűvös idő miatt nem lesznek fürödni szándékozók, de az arrafelé kiránduló és pancsikolni szándékozó gyerekeket is ajánlatos óvni a víztől.

Koncert 500 évet felölelő muzsikával

Koncert 500 évet felölelő muzsikával

Távol jársz címmel a Tornyai János Múzeumban koncertet ad a Hódmezővásárhelyi Városi Kórusegyesület, Steiner Béla Városi Kórusa.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.