Kultúra, oktatásÚj kötet egy szegedi zsidó család történetéről

2019. május 4., szombat
 
Új kötet egy szegedi zsidó család történetéről

A Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen mutatták be az Emlékpont és a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség közös rendezvényén Bácskai Éva Századok hullámain.

 

 

 

 

 

Egy szegedi zsidó család letelepedésének története című könyvét. A szerző családjának történetét foglalta kötetbe, amelynek előkészítése során a családi hagyaték feldolgozása mellett kutatásokat is végzett a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárában és a Szegedi Zsidó Hitközség dokumentumai között.

 

Bácskai Éva 1847-ben született ükapja, Seifmann Mór a Felvidékről érkezett Szegedre, ahol mint nyolcgyermekes vállalkozó bútorgyárat működtetett, amelynek elismert minőségű termékeivel számos szegedi és Csongrád megyei szállodát és közintézményt is berendeztek. Seifmann Mór részt vett az 1848/49-es szabadságharcban, s az ott szerzett sérülésére haláláig büszke volt, a temetésén számos egykori negyvennyolcas honvéd is részt vett.

 

A bútorgyáros lányát, a kötet szerzőjének nagymamáját vette feleségül a Winter A. és Tsa. Első Szegedi Mechanikai Kefegyár megalapítója, Winter Ármin, aki – a családi legendárium szerint – Ferenc József testőrségében szolgált, s részt vett a szegedi árvíz mentési munkáiban is. Őt és feleségét is deportálták 1944-ben, ahonnan nem tértek vissza, míg fia, a munkaszolgálatra rendelt Miklós hazatérve átvette a kefegyár irányítását, miközben folytatta tanulmányait az orvosi egyetemen.

 

Dr. Winter Miklós több mint három évtizeden keresztül osztályvezető főorvosként irányította a vásárhelyi kórház belgyógyászatát, akire nemcsak mint kiváló orvosra, hanem mint a nehéz sorsú betegek támogatójára és a Szegedi Zsidó Hitközség elnökére is emlékeznek.

 

Bácskai Éva Erdélyi Miklóssal, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnökével beszélgetve elmondta: a kötet megírásakor nem száraz tényközlésre törekedett. A könyv egyrészt regény, másrészt történelem, harmadrészt pedig várostörténet, korabeli fotókkal illusztrálva a családi hagyatékból.

 

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Országos harmadik a Hwarangdo

Országos harmadik a Hwarangdo

A vásárhelyi sportegyesületnek minden oka megvan a büszkeségre, hiszen 21 érmes helyezéssel...
Ismét jön az Operaház előadása Vásárhelyre

Ismét jön az Operaház előadása Vásárhelyre

A Nabuccoval folytatódik Hódmezővásárhelyen az Opera belföldi turnéja a 2019/20-as keresztény évadban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.37.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.37.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Őszi hálóing paletta
Őszi hálóing paletta

Szuper megoldás például egy hosszú ujjú pamut verzió, a kényelem és az esztétikum kedvéért tág V nyakkivágással.

 
A D-vitamin-hiány fele sem tréfa
A D-vitamin-hiány fele sem tréfa Évek óta a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos tél végére. A pótlásra szeptember második felétől már mindenképpen szükség van.
 
Többmilliós bírságot kapott a vásárhelyi polgármesteri hivatal
Többmilliós bírságot kapott a vásárhelyi polgármesteri hivatal Elmarasztalta a Közbeszerzési Döntőbizottság a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalt. A polgármester közleményben reagált a hírre.
 
Tanulmányúton Vásárhelyen
Tanulmányúton Vásárhelyen A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának tagjai felkeresték a Tornyai János Múzeumot és az Emlékpontot is.
 
Hazánk és a magyar emberek biztonságért
Hazánk és a magyar emberek biztonságért Több mint nyolcvan pályakezdő szerződéses katona tett ünnepélyes esküt szeptember 13-án a hódmezővásárhelyi laktanyában.
 
A város múltjáról valló leletek
A város múltjáról valló leletek A Bethlen Gábor Református Gimnázium bővítésének megkezdése előtt kétszázötven négyzetméteres területen végeznek próbafeltárást a régészek.