FélpercesÚj kiadványt jelentetett meg a Tornyai-múzeum

2018. január 6., szombat
 
Új kiadványt jelentetett meg a Tornyai-múzeum

Több mint száz oldalas, kétnyelvű vezető jelent meg a Tornyai János Múzeum kiadásában a vásárhelyi közgyűjtemény Évszázadok a Hód-tó partján – Houdtól Újvárosig című, decemberben átadott várostörténeti kiállításához. A kötet bemutatóját január 10-én, szerdán 17 órai kezdettel tartják a múzeumban.

 

 

 

 

A Múzeumi Műhely sorozatban kiadott kötet célja, hogy az új állandó kiállításhoz egy bővebb várostörténeti leírást adjon a látogatók és Hódmezővásárhely múltja iránt érdeklődök kezébe. A kiadvány 108 oldalon, húsz fejezetben tárja az olvasók elé a település(ek) kialakulásának történetét az Árpád-kortól egészen a Kisutcai-tizedben 1808-ban pusztított tűzvészig, azaz a mai Újváros városrész kiparcellázásának idejéig. A könyv bemutatja Csomorkány mezővárost, és annak ma is romjaiban álló templomát, Hód és Vásárhely települések kialakulását, összeolvadását, a térség török világ alatti mindennapjait, egyháztörténeti áttekintés nyújt a 16-18. század közötti időszakról, valamint részletesen szól ezen évszázadok népi életmódjáról. A régészeti feltárások, a történeti források, valamint a néprajztudomány ismereteit összegző, képekkel gazdagon illusztrált könyv magyar és angol nyelven enged bepillantást Hódmezővásárhely gazdag és izgalmas históriájába.

 

A január 10-i bemutatón a kiállítás kurátorai és egyben a kötet szerzői, Bernátsky Ferenc történész-muzeológus és Terendi Viktória néprajzkutató-muzeológus beszélgetnek Bartha Tamással és György Árpád Hunorral, a tárlat tervező-kivitelezőivel. A kiadványt dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője ajánlja a közönség figyelmébe, aki egyben az eszmecsere moderátora is lesz.

 

Olvassa el ezt is!

Tíz éve hunyt el a vásárhelyi operaénekes

Tíz éve hunyt el a vásárhelyi operaénekes

A mindenkor elbűvölő operaénekes, a nagy erejű drámai mélységeket és a gyengéd líraiságot egyaránt megszólaltató Ilosfalvy Róbert 2009-ben halt meg.
Tűz a Hódtóban halálos áldozattal

Tűz a Hódtóban halálos áldozattal

Sok lakót kellett evakuálni. A lángok hajnali fél öt körül csaptak fel. A helyszínre a hódmezővásárhelyi, a szegedi, a szentesi, a makói és az orosházi hivatásos tűzoltókat érkeztek.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.