KözéletÚj helyen a sóshalmi emlékmű

2014. július 30., szerda
 
Új helyen a sóshalmi emlékmű

Újabb szakaszához érkezett a Sóshalmi Olvasókör épületének felújítása. Európai Uniós pályázati forrásból négy részből álló rekonstrukció során, a három épület felújítása mellett, a főépület bal oldalán álló I. Világháborús emlékmű restaurálása is része a projektnek.

 

 

 

Spitzner Csaba, a Vásárhelyi Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Építéshatósági Iroda munkatársa, a sóshalmi munkálatok projektmenedzsere a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az épületek felújítása a Műemlékvédelmi hatóság ajánlásával történik és az 50 milliós projektben a Tornyai János Múzeum restaurátorának bevonásával, kijavítják az emlékmű hibáit, újraaranyozzák a betűket. Ami a leglényegesebb, a 47-es főútvonal mellett építendő kerékpárút miatt, a napokban a Sóshalmi Olvasókör főépületének másik oldalára helyezték át az emlékművet. Itt egyébként jóval nagyobb hely van, parkosítani lehet és a megemlékezések megtartására is alkalmasabb. Spitzner Csaba hozzátette, bár a kerékpárút építése még nem kezdődött el, de a nyomvonal kijelölése viszont már megtörtént, ezért most volt célszerű az áthelyezés.

 

Az 1860 körüli évektől közel 90 évig működött Szőrháti Iskola udvarán 1925 –ben felállított 57 hősi halottnak emléket állító I. Világháborús alkotást az iskola megszűnését követően helyezték át a Sóshalmi Olvasókör épületéhez. Az emlékművet a hódmezővásárhelyi Kriván Ferenc készítette.

 

Olvassa el ezt is!

Ezúttal nem sikerült megakadályozni

Ezúttal nem sikerült megakadályozni

Hódmezővásárhelyen hatalmas rendőri készültség mellett, ma reggel váratlanul kilakoltatták a Kenéz családot a Nyár utcai házukból. Képekkel!
Tiszta víz adóssággal?

Tiszta víz adóssággal?

A víztisztítót ajánló ügynök az idős vásárhelyieknek látványos demonstrációval egy készülékkel a csapvízből gusztustalan barnás löttyöt csinált.
Két bronzérem az Országos Táncversenyen

Két bronzérem az Országos Táncversenyen

Dabason, az Obo Arénában a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyén két kategóriában indult a hódmezővásárhelyi Stars Of Hope Táncstúdió.
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!