Házon kívülÚj EU-s felsőoktatási koncepciók

2011. január 25., kedd
 
Új EU-s felsőoktatási koncepciók

Több diplomást akar az EU, ezzel együtt bővítik a külföldi tanulási és munkalehetőségeket amire majd rásegítenek egy újfajta diákhitellel.

 

Az Európai Unió szakemberei a felsőfokú képzésben résztvevők számára már dolgoznak a mobilitási programok, új generációján, amely mellett 2013-tól egy európai, diákok számára kidolgozott diákhitel rendszert indítanának el - mondta el Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság oktatásügyi biztosa. A mobilitás támogatása a magyar soros elnökség számára is fontos. Mint kifejtette a Youth on the Move – Mozgásban az ifjúság program csak egyike annak a hét kezdeményezésnek, melyet az Európai Bizottság azért indított el, hogy segítse az uniót a 2020-ra tervezett stratégiájában lefektetett céljai elérésében. Segíteniük kell ugyanis a fiatalokat abban, hogy a munkaerő-piaci sikerhez elengedhetetlen készségeket és tapasztalatokat sajátíthassák el tanulmányi idejük alatt. A Youth on the Move olyan intézkedéseket foglal magában, melyek minden szinten növelik az oktatás és a gyakorlati lehetőségek minőségét, bővítik a külföldi tanulási és munkalehetőségeket és további támogatásokat nyújtanak a munkaerő-piaci elhelyezkedésben.
Azt is elmondta, felismerték ugyanakkor, hogy az európai támogatási rendszernek életképes hozzájárulást kell nyújtania, jelenleg az EU mobilitási programjainak új generációján dolgoznak. Építenek ugyan az Erasmus és a Leonardo da Vinci programok sikereire, de a jelenleginél hatékonyabb támogatási lehetőségeket dolgoznak ki. Ezért igyekeznek arra ösztönözni a tagállamokat, hogy növeljék az adott programokra fordítható anyagi támogatásokat a következő, 2013-2020-as finanszírozási időszakban. A bizottság - az Európai Beruházási Bankkal közösen - maga is megvizsgálja egy európai, diákok számára kidolgozott diákhitelrendszer lehetőségét, mellyel külföldi tanulmányút idején élhetnének. Jelenleg készül egy független megvalósíthatósági tanulmány, melynek eredményeit márciusban jelentik be, mondta az oktatásügyi biztos. Arról is beszélt, hogy az ’Európa 2020’ stratégia meghatároz egy célszámot, mely alapján 2020-ra a jelenlegi 32 százalékról 40-re kell emelni a 30-34 éves korosztály diplomával rendelkező tagjainak arányát. Ez a cél a magasan képzett munkaerő iránti igényt tükrözi, ami megalapozza a növekvő, tudásalapú gazdaságot.

 

Olvassa el ezt is!

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.