KözéletÚj baloldal épül Vásárhelyen

2014. augusztus 24., vasárnap
 
Új baloldal épül Vásárhelyen

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt Korszakváltók Pártja színeiben, Hódmezővásárhely 10 választókörzetében induló képviselőjelöltek bemutatása után alig néhány órával később, az ott elhangzottakat  nehezményező közleményt adott ki az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006 sajtóirodája.

 

Képünkön Mucsi Tamás (Fotó VH archív)

 

Az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006 közleményére, amely a Vásárhelyi Hírek oldalán augusztus 22-én délután jelent meg, Új baloldalt építünk! címmel válaszolt Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció Csongrád Megye 4. számú választókerületének elnöke:


Hódmezővásárhelyen új demokratikus baloldalt építünk. Havránek Ferenc a régi idők embere, közleményéből a régi idők szavai olvashatóak.

Az új demokratikus baloldal nem a letűnt kor nosztalgiájára épít, hanem a jövő embereit állította jelöltként az illiberális mintavárosban, hogy képviseljék a vásárhelyieket.

Bár időnként Munkáspárt 2006, időnként pedig Európai Baloldal, mindenki tudja, egyről van szó. Javasoljuk, hogy a Munkáspártok állítsanak közös jelölteket és a továbbiakban a Fidesz politikájával foglalkozzanak, mert a végén még mi leszünk kénytelenek az hinni, hogy a Havránek Ferenc lepaktált Lázár Jánossal.

Az összefogás pártjai nem kívánják bebizonyítani más pártok alkalmatlanságát, azt kívánják megmutatni, hogy jobb alternatívát kínálnak Hódmezővásárhely lakosságának. 
Éppen ezért a továbbiakban kizárólag a várost érintő kérdésekben fogok megnyilvánulni.

Maradok továbbra is Mucsi Tamás, a DK Csongrád 4. sz. ovk. elnöke (nem pedig vásárhelyi képviselő.)

 

Kapcsolódó cikkünk:


Hangok és visszhangok balról

 

Olvassa el ezt is!

Már egyre többen várják

Már egyre többen várják

Az elsőn 2011-ben 220-an vettek részt. Tavaly pedig már közel félezer fiatalt és idősebbet mozgatott meg a Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúra.
Tüsszögj magyar!

Tüsszögj magyar!

Sokan csak a pollenszezon túlélésére játszanak, és vagy nem alkalmaznak semmilyen kezelést. Az immunterápiát az egészségpénztár sem támogatja.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 

És ezt már olvasta?

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.