KözéletUdvarhölgy lett a Mezőgazdasági Kar hallgatója

2013. február 17., vasárnap
 
Udvarhölgy lett a Mezőgazdasági Kar hallgatója

Szervezési döccenőkkel, némi ruhagonddal, első alkalommal rendeztek szépségversenyt a FeHoVa Fegyver, Horgászat Vadászat Nemzetközi Kiállításon. A szakmai körökben népszerű Vadászlap ötletére, illetve felhívására az ország minden részéből több tucatnyi lány jelentkezett a cím elnyeréséért.

 

 

 


A „Miss FeHoVa” szépségversenyen indulóknak nem csak szépnek, okosnak is kellett lenniük, ugyanis az elődöntőkön néhány kérdésre is válaszolniuk kellett a magyar vadászat és vadgazdálkodással kapcsolatban.

 

A januári elő- és középdöntők után egy kis bulváros közjáték zavarta meg a rendezés menetét. Ugyanis a kiállítás új színfoltjának ötletgazdája, a Vadászlap főszerkesztője Csekő Sándor kapott a Hungexpo-tól egy levelet, amelyben kérték a szervezőket, tekintsenek el a verseny során tervezett fürdőruhás felvonulástól, mert a rendezők egyike a lenge, bikinis viseletet nem találta méltónak a kiállításhoz.

 

Így aztán február 16-án, a döntőben a kiválasztott 12 hölgy a vadászat szellemiségéhez illő ruhában vonult fel. A verseny előtt okozott némi problémát, hogy egyik-másik lánynak nem volt megfelelő méretű a vadászöltözéke, illetve volt olyan akinek a ruha fazonja nem volt a legelőnyösebb, azonban végül megszületett a végeredmény. A mohácsi Dombai Laura  lett Miss Fehova, az Első udvarhölgy a szegedi Tüskés Éva, a második udvarhölgy a fábiánsebestyéni Kós Anna Dominika lett, aki a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának végzőse. A vadgazda mérnök szakra járó lány pontszámait – ha nem is döntően – de befolyásolta, hogy a vadászat, a vadgazdálkodás már szinte része a mindennapjainak, így aztán számára ismerős volt a téma.

 

Mint azt a Vásárhelyi Híreknek egy interjúban elmondta, nem jön zavarba, ha a szépségversenyen szakmai kérdésekkel bombázzák. Erre végül is február 16-án, a döntőn nem került sor, hanem a zsűri saját belátása szerint döntött, hiszen például az első helyezettnek nem voltak vadászati, vadgazdálkodási ismeretei. Kós Anna Dominika a verseny végén elmondta, barátai unszolására vett csak részt a versenyen, bízott a szakmai ismereteiben, ami számára fontosabb mint a kifutó. Ha tapasztalatokkal nem is, de az udvarhölgynek járó ajándékkal, egy vadászékszer-dobozzal, Eördögh Katalin ötvösmester remekbeszabott munkájával, egy pár ezüst fülbevalóval, nyakékkel, karkötővel és gyűrűvel lett gazdagabb.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Vadászhölgy szépségverseny esélyesek

 

A képen a 7-es számmal Kós Anna Dominika

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Országos sztrájkot hirdet a PDSZ

Országos sztrájkot hirdet a PDSZ

Az időpont is egyre biztosabb! Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Nem sikerült megállapodnia a kormánnyal.
Vásárhely letűnt büszkesége

Vásárhely letűnt büszkesége

A város egykori büszkeségére, az évek óta elcsendesedett – mondhatni világhírű – Majolikagyárra, a vásárhelyieket mára egy kerámiaoszlop emlékezteti. Könyv készült a gyár történetéről.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.